csupasport bannerhátsófüves banner

Európai Sporthét Magyarországon is

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 16:28
null
Hatodik alkalommal csábítja kihívásokra és sportolásra a mozgás szerelmeseit és az egészséges életmód híveit az Európai Bizottság, amely eddig csaknem nyolcmillió embert mozgatott meg.

Az Európai Bizottság hatodik éve rendezi meg a közkedvelt European Week of Sport (EWoS), vagyis az Európai Sporthét elnevezésű programsorozatát. A Magyar Szabadidősport-szövetség (Masport) koordinálásában, a Szerencsejáték Zrt. kiemelt támogatásával zajló ingyenes sportfesztiválhoz sosem késő csatlakozni, ráadásul ezt bármilyen sport- vagy civil szervezet megteheti. Sőt bárki felcsaphat szervezőnek, ha az europaisporthet.hu gyűjtőplatformon regisztrálja saját, lehetőleg szintén nonprofit sporteseményét. A honlap természetesen az érdeklődők tájékozódását is segíti. Jó eséllyel mindenki találhat kedvére való sportprogramot lakóhelye közelében. Eddig mintegy 400 eseményt regisztráltak.

 

 

Kisó, a sporthoz több szálon kötődő Kiss Orsolya műsorvezető és edző a nőiesebb mozgásformák népszerűsítésével buzdít aktivitásra. Radányi Norbert, a saját testsúlyos tréningek kedvelője pedig arra ösztönöz, hogy ha elég elszántak és ötletesek vagyunk, szinte bárhol, bármikor és szinte bármilyen eszközzel megmozgathatjuk az izmainkat.

A járványveszély miatt a Masport kérése, hogy mindenki tartsa be a távolságtartásra, maszkviselésre, fokozott fertőtlenítésre vonatkozó biztonsági előírásokat. Ugyanakkor a szervezet felhívja a figyelmet, hogy a fizikai aktivitás erősíti az immunrendszert, ráadásul a mentális egészségünkre is jó hatással van.

 

Fotó: shutterstock

 

Az Európai Sporthét szeptember 23–30-ig tart, friss hírek és további részletek az Európai Sporthét honlapján és Facebook-oldalán.

Címlapfotó: Kiss Orsolya/Tumbász Hédi

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Csupasport
2024.12.18. 14:55

Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról

Csupasport
2024.10.13. 08:42
Ezek is érdekelhetik