csupasport bannerhátsófüves banner

Biztonságos síturizmus az osztrákoknál

MTI/V. G.MTI/V. G.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 11:15
null
A tiroli munkaügyi kamara vezetője a helyieket támogatná a téli szezonban, míg Sebastian Kurz kancellár számít a külföldről érkezőkre is, s jelezte, a szigorú előírások a megelőzést segítik.

Már a téli szezonra készülnek az osztrák síparadicsomok, munkájukat azonban nehezíti, hogy a koronavírus-járvány miatt továbbra is sok a bizonytalanság. A Krone című lap beszámolója szerint van olyan tiroli felvonóüzemeltető, amely legszívesebben zárva maradna – elképzelésével máris magára haragította a helyi szálloda- és étterem-tulajdonosokat. Az ügy még nem zárult le.

Eközben Erwin Zangerl, a tiroli munkaügyi kamara első embere felpörgetné a turizmust, elsősorban a helybelieket támogatná, hogy megtöltsék a sípályákat. Elképzelését arra alapozza, hogy inkább az osztrák síelni vágyókat kell támogatni, mint hogy az üresen álló hotelekbe és vendéglátó egységekbe pumpálják a pénzt.

A kormányzat viszont a helyiek mellett a külföldieket is szívesen látná a síparadicsomokban.

„Biztonságban lesznek a turisták Ausztriában a közelgő téli turisztikai szezonban a koronavírus-járvány ellenére” – nyilatkozta Sebastian Kurz osztrák kancellár a Bild című német napilapnak, szavait az MTI idézte.

„Úgy szervezzük meg a téli turizmust Ausztriában, hogy biztonságos legyen” – jelentette ki az osztrák kancellár, utalva arra, hogy mindent az egészségmegőrzésnek kell alárendelni.

 

A helyiek előnyt élveznének Ausztriában a téli szezonban

 

Az utazási figyelmeztetéseket kihívásnak nevezte Sebastian Kurz. A fertőzöttek számának megugrása miatt ugyanis több ország figyelmeztetést adott ki Bécsre és más osztrák régiókra, amely aggályokat vetett fel Ausztria kulcsfontosságú turisztikai ágazatával kapcsolatban.

Az osztrák kormány szigorú maszkviselési kötelezettséget írt elő, és korlátozta a magán-összejöveteleket.

Annak ellenére, hogy a népszerű ausztriai Ischgl-síterepen márciusban kialakult járványgócban rengeteg turista elkapta a koronavírust, Sebastian Kurz máshol látja a fertőzésveszélyt. Mint mondta, a bulikon, esküvőkön és családi ünnepeken magasabb, mint a sípályákon vagy a szabadban. Ischglben is az emberek többsége a sípályáktól távoli mulatságokon fertőződött meg.

Az osztrák kormány egyébként szeptember végén a következő téli szezonra betiltotta a bulizást a sípályáknál, és tíz főre korlátozta a magánrendezvények résztvevőinek létszámát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt

Csupasport
2026.01.20. 16:57

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Új vezetőedző érkezett az osztrák bajnok Sturm Grazhoz – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:20

Női kézi-vb: Montenegró parádés kapusteljesítménnyel ejtette ki Szerbiát, majd a spanyolok vereségével tovább is jutott

Kézilabda
2025.12.06. 20:10

Ezekre érdemes figyelni, mielőtt síelni indulunk

Csupasport
2025.12.03. 17:08

Milánó 2026: Tóth Zitát kézsérülése segítette a jobb sítechnikához

Téli sportok
2025.12.01. 11:36

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

Kőrössy Krisztián a Magyar Síszövetség új elnöke

Téli sportok
2025.11.24. 13:53
Ezek is érdekelhetik