csupasport bannerhátsófüves banner

Cápákkal úszott a világbajnok búvárfotós

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 13:47
null
A spanyol Rafa Fernández a Marcának mesélt háromnapos élményeiről, amelyek között szerepelt, amikor a leggyorsabb cápának tartott röviduszonyú makócápával ismerkedett meg testközelből.

Az emberek többsége nem vágyik arra, hogy cápákkal együtt ússzon, legfeljebb tisztes távolságból, az akvárium üvegén át szemlélni a ragadozókat. Rafa Fernández azonban vakmerőbb, a világbajnok spanyol búvárfotóssal megesett, hogy három nap alatt nyolc kék cápával, egy pörölycápával és egy röviduszonyú makócápával úszott együtt a baszk MakoPako cég szervezésében, amely cápákkal közös úszásra specializálódott.

„Amikor az embereknek megmutatom ezeket a fotókat, nem hiszik el, hogy Spanyolországban készültek – idézte Rafa Fernándezt a Marca. – Meggyőződésük, hogy a cápák veszélyes vadállatok, és lehetetlen sértetlenül megúszni a velük való úszkálást.”

Rafa Fernández egyébként édesapja révén szokatlanul korán, hétéves korában megismerkedhetett a búvárkodás alapjaival, és ennek köszönhetően néhány éve, 22 esztendősen minden idők legfiatalabb búvárfotós világbajnoka lett. A Marcának arról a három napról is mesélt, amikor egyszerre több cápával úszott.

 

A makócápa akár 120 km/órás sebességgel is képes úszni. Fotó: AFP

 

„Az első napon több mint két órán át várakoztunk, és már kezdtük feladni, amikor feltűnt három gyönyörű kék cápa. Egy pillanatig sem haboztunk, vízbe ugrottunk, és csodálatos élményben volt részünk. A második napon már sokkal hamarabb megjelentek, és körülbelül egy órát töltöttünk velük, mindössze néhány centiméterre tőlük. Furcsa módon egyáltalán nem éreztünk félelmet, éppen ellenkezőleg, végtelen nyugalom árasztott el minket, és csodálat a sokak által félreértett állatok iránt. A harmadik nap azonban minden várakozásunkat felülmúlta. A Kantábriai-tenger nagyon hideg és nyugodt volt, amikor egyszer csak egy cápa elképesztő sebességgel úszott a csónakunk felé. Mozgása alapján arra következtettünk, hogy nem kék cápa, hanem röviduszonyú makócápa, de személyesen is meg kellett győződnünk erről, úgyhogy vízbe ugrottunk.”

Utóbbi azért is lehetett nagy élmény, mert a röviduszonyú makócápa a világ leggyorsabb cápája, akár 120 km/órás sebességgel is képes úszni, sajnos a kihalás veszélye fenyegeti.

Címlapfotó: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Weöres Szabolcs körbehajózza Angliát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 16:36

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon

Csupasport
2025.03.03. 15:19

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39
Ezek is érdekelhetik