csupasport bannerhátsófüves banner

Hárompercnyi workout a boldogsághoz

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.10.06. 13:14
null
Korántsem biztos, hogy órákon keresztül kell gyötörnünk magunkat, hogy fittebbek és vidámabbak legyünk. Egy ausztrál szakember szerint száznyolcvan másodpercnyi erőteljes testmozgás is elég.

„Felejtsük el a többórás futópadozást, helyette mozogjunk naponta három percet, de azt intenzíven!”

Kusal Goonewardena melbourne-i fizioterapeuta szavai sokaknál kiverte a biztosítékot. Lássuk be, okkal. Józan ésszel nehéz felfognunk, hogyan helyettesíthet hárompercnyi erőteljes testmozgás egy kiadós futást vagy bringázást. Az ausztrál szakember más megvilágításba helyezi a sportolást. Azt állítja ugyanis, hogy mindössze 180 másodpercnyi pörgős testmozgásnak is van annyi haszna és értelme, mint egy félórás, laza workoutnak – utóbbi szerepel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásában.

Munkája során Goonewardena – aki ausztrál élsportolók felkészülését segíti az olimpiára – azt tapasztalta, ha három percig 85 százalékos erőbedobással végzünk gyakorlatokat, ugyanazt a hatást érjük el, mint más, kevésbé intenzív mozgásformákkal. Javaslatában szerepel az ugrókötelezés, a sprintelés és a csillagugrás.

Érvelését arra alapozza, hogy a több héten át tartó, rendszeres testmozgásnak köszönhetően sokat javul fizikai állóképességünk, ám pont emiatt testünk „jóllakik”: egyre hosszabb és kevésbé hatékony gyakorlatokra váltunk át.

Goonewardena mozgásreceptje olyan, mintha kifiguráznánk az általában 15 percig végzett, nagy intenzitású intervallumos edzéseket (HIIT training), mivel mindössze három percbe sűríti azokat.

Nincs abban semmi meglepő, hogy a háromperces intenzív edzés népszerűsége az egekbe szökött, hiszen számos elfoglaltságunk mellett sokkal könnyebb beiktatnunk 180 másodpercnyi sportolást mindennapjainkba, ráadásul edzőterembe sem kell járnunk. Goonewardena gondolatai egyre népszerűbbek, főként a hírességek körében, jóllehet közülük sokan tovább tornáznak, mint három perc.

Bármi is az igazság, a HIIT-edzések előnyeit nem vitathatjuk el. Egy tipikus tréning alatt – kisebb megszakításokkal – körülbelül tíz-tizenötször kell végeznünk 20-40 másodpercig tartó gyakorlatokat teljes erőbedobással.

Tudományosan alátámasztott tény, hogy a HIIT-tréning elősegíti a fogyást, felgyorsítja az anyagcserét, és 24 órán keresztül égeti a testzsírt. Ami ennél is meglepőbb, hogy egy 2014-es vizsgálat szerint akik nagy intenzitású gyakorlatokat végeznek, sokkal jobban élvezik a testmozgást, mint azok, akik egy órán át kocognak a parkban vagy az erdőben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik