csupasport bannerhátsófüves banner

Vas Kata Blanka vb-bronzérmes!

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 14:56
null
Vas Kata Blanka az idei világkupa-sorozat összetett versenyének megnyerése után újabb kiemelkedő eredményt ért el az U23-asok mezőnyében, ezúttal az oostendei vb-n végzett a harmadik helyen.

Január 30-án és 31-én rendezték meg a belgiumi Oostendében a terepkerékpár-világbajnokságot, amelyen a mindössze 19 esztendős Vas Kata Blankáért szoríthattunk. Egyedüli magyar versenyzőként vett részt a világeseményen, amelyre kitűnő formában érkezett.

Mint korábban megírtuk, 2020 februárjában a fiatal bringás ezüstérmet nyert az U23-asok között a terepkerékpárosok dübendorfi világbajnokságán, tavaly novemberben pedig – szintén ebben a korcsoportban – a második helyen végzett a hollandiai terepkerékpáros Európa-bajnokságon, és megnyerte az U23-asok összetett versenyét a terepkerékpárosok idei világkupa-sorozatában.

Oostendében rendkívül szoros versenyt hozott az U23-asok küzdelme, amelyet végül a holland Fem van Empel nyert meg 36:59 perccel. Második helyen végzett a szintén holland Aniek van Alphen (37:02), akit 37:08-cal a magyar bringás követett.

A vb végeredményét ide kattintva olvashatják el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Csupasport
2025.07.31. 15:53

Szőnyi Ferenc elképesztő rekordot ért el a világ legkeményebb kerékpárversenyén

Csupasport
2025.07.24. 13:19

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27
Ezek is érdekelhetik