csupasport bannerhátsófüves banner

Címvédés száz kilométeren, egyéni csúccsal

2021.04.12. 22:09
null
A szigorúbb korlátozások és a nehezebb rendezési körülmények mellett a hétvégén sikeresen megrendezték a 100 kilométeres és 24 órás ultrafutó országos bajnokságot Balatonalmádiban.

Április második hétvégéjén rendezték meg Balatonalmádiban a száz kilométeres és 24 órás ultrafutó országos bajnokságot, míg az érvényben lévő korlátozások miatt a nyílt futamok elmaradtak. A mezőny korántsem volt teljes, a tervekkel ellentétben a hosszú távok ásza, Bódis Tamás és Csécsei Zoltán sem indult, de így sem volt könnyű dolguk, akik dobóra akartak kerülni. A több mint másfél kilométeres pálya nem volt ideális, kisebb emelkedő, kis híd és egy nagyobb, térkővel borított szakasz nehezítette a futást, de ennek ellenére jó eredmények születtek mindkét versenyszámban. Ez a viadal volt a nehezebb terep búcsúja is, hisz a tervek szerint jövőre már aszfalttal borított, sík útvonalon rendezik meg a bajnokságot.

A díjazás idén változott, a bajnokok kétszázezer, az ezüstérmesek százötvenezer, a harmadikok pedig százharmincezer forint értékű ajándékcsomag mellett egy-egy pár futócipőt és ajándéknevezést is kaptak, míg a hölgyeket egy-egy csokor virággal is meglepték.

A huszonnégy órás távon a dobogós futók mellett az edzőik, sőt az őket indító egyesületek is díjazásban részesültek, ami idehaza egyedülálló kezdeményezés.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
15 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35