csupasport bannerhátsófüves banner

Kezdődhet a verseny, futás kifulladásig!

R. E. B.R. E. B.
2021.06.11. 14:35
null
Az idén harmadszor rendezik meg a Riska 1 Way Ticket Run nevű futóversenyt, amelyen az indulóknak péntek este hattól Tihanyban, a Belső-tó körül óránként kell 6.7 km-t futniuk – amíg csak bírják.

Verseny, kifulladásig – ez is lehetne a mottója a Riska 1 Way Ticket Run nevű versenynek, amelyet az idén harmadszor rendeznek meg hazánkban. A helyszín festői, hiszen Tihanyban, a Belső-tó körül vezet a Backyard Ultra szabályai szerinti 6706 méteres pálya.

A szervezőktől pénteken kapott rajtlista alapján 144 futó vág neki a kihívásnak, 103 férfi és 41 női versenyző. De mi is vár rájuk pontosan?

Fotó: Pesthy Márton / Veszprém Megyei Napló

 

A szervezők 48 órásra tervezik a versenyt, ám természetesen addig lesznek ott, amíg valaki bírja erővel. A miheztartás végett: egy éve még több mint hét kilométert kellett futni, akkor Csécsei Zoltán 33 órával diadalmaskodott. Aztán ki tudja, meddig tart az esemény, nemrég John Stocker 81 órán (!) keresztül tette meg újra és újra a távot Nagy-Britanniában.

A tihanyi verseny mezőnye veretes, hiszen a teljesség igénye nélkül rajthoz áll a címvédő Csécsei, ahogyan a tavaly második helyezett Geszti Péter – csupán névrokona az ismert reklámszakember/dalszövegíró/producernek –, továbbá a harmadik Blaskó Mihály, és a női győztes Fűrész Edit és a második Kelemen Anett sem hagyja ki a kihívást.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
17 órája

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Bódis Tamás harmadik lett a brutális ultramaratonon

Csupasport
2026.07.29. 14:51

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2026.07.23. 14:44