csupasport bannerhátsófüves banner

Maratoni az óceánparton, homokban

2021.06.30. 17:32
null
Az Atlanti-óceán portugáliai partszakaszának egy részén vezet az Ultra Maratona Atlantica, amelyet július 25-én rendeznek meg, és amelyen mindkét táv útvonala strandolók között halad.

„A Paradicsom néha közelebb van, mint azt elképzelnénk”

Egy futóverseny sokféleképpen lehet különleges. Lehetnek embert próbálóan szélsőségesek a körülmények vagy a távok, míg a magát a fenti, mottónak is beillő mondattal hirdető Ultra Maratona Atlantica valószínűleg az útvonalával írja be magát az emlékeinkbe.

Nem mindennapi, hogy egy verseny távja végig homokban vezessen, ám a Portugáliában zajló, immár tizenötödször megrendezendő eseménynek éppen ez a sajátossága: a 15 és a 43 kilométeres táv útvonala is az óceán partján halad, előbbi Comporta, utóbbi Melides strandjáról indul. Míg mások a kiváló minőségű strandon élvezik a napsütést és az óceán vizét, a futók a homokban haladva gyűrik a kilométereket.

 

 

Aki strandröplabdázott már homokon, pontosan tudja, hogy egészen más és jóval nehezebb közeg a mozgáshoz, így aztán lefutni a maratoni távot a szokásosnál is jóval nagyobb kihívás. Nem véletlen, hogy míg a 15 kilométeres futamra négyórás limitidőt határoztak meg, a 43 kilométert nyolc óra alatt lehet teljesíteni – 2019-ben José Gaspar 2:59:40-nel győzött.

Az elmúlt év sok törölt vagy elhalasztott eseményéhez hasonlóan tavaly ennek a versenynek is lőttek, ám most úgy tűnik (a szervezők legalábbis bőszen hirdetik a nevezési lehetőséget a közösségi oldalaikon), hogy július 25-én megrendezik. Az útvonal végig az Atlanti-óceán partján vezet, ráadásul a háttérben a festői Arrábida-hegység magasodik.

 

 

Bővebb információt az esemény több nyelven olvasható honlapján találni.

Fotók: Ultra Maratona Atlántica/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
Tegnap, 10:11

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
2026.06.29. 13:35

Az egekbe szöktek a jegyárak a portugálok és a horvátok torontói mérkőzésére

Foci vb 2026
2026.06.28. 15:40

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

Amerikai pite: Portugália csak magának köszönheti a nehezebb ágat – vb-kibeszélő, 17. nap

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:33

Fabio Cannavaro: Még ha szenvedtek is a játékosaim, megmutatták, mire képesek

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:46

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58
Ezek is érdekelhetik