csupasport bannerhátsófüves banner

Elrajtolt a jubileumi Kinizsi Százas

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2021.09.05. 13:07
null
Címkék
Reggel Csillaghegyről elindult a negyven kilométeres megméretés, a teljesítőknek azonban még véletlenül sem szabad százra bővíteniük a távot, az érintett erdőgazdaság területén ugyanis vadásznak.

Szeptember 5. piros betűs ünnep a teljesítménytúrázás magyarországi történetében. Negyven éve, 1981. szeptember 5-én rendezték meg ugyanis a Kinizsi Százast, az első hazai teljesítménytúrát. Ezt követték egy évvel később a Gerecse-túrák (a negyvenedik jubileumra itt várhatóan jövő áprilisban kerül sor), manapság pedig ha nincsen érvényben a koronavírus-járvány miatti tilalom, minden hétvégén számos túra közül válogathat az ember.

A jubileumi Kinizsi az első emlékére 40 kilométeres volt, a nevezettek a Csillaghegy, Peron Váróterem sörözőből indultak útnak a dorogi Molnár-söröző felé.

Többek fejében megfordulhatott, hogy az egymás után két évben is elmaradt 100 kilométeres túrát úgy „pótolják”, hogy a negyvenes távot hatvannal megnövelik, de ez jelenleg tilos. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeti Igazgatóság területén (ide tartozik pl. az Országos Kéktúra Vízválasztó – Gerecse egyházi üdülő – egykori Bánya-hegyi erdészház közötti útszakasza) ugyanis 2021. szeptember 1–29. között vadászat folyik. Ebben az időszakban kizárólag 9 és 15 óra között szabad jelzett turistautakon tartózkodni, ezt követően a megjelölt utak sem vehetők igénybe.

A hivatalos közlemény szerint:

„A 2021. szeptember 1–29-ig délután 15:00 órától reggel 09:00 óráig a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeti Igazgatósága kezelésébe tartozó erdőterületeken vadászat folyik. A biztonságos és eredményes vadásztatás érdekében kérjük, hogy ebben az időszakban ne tartózkodjanak erdőterületeinken, még gyűjtési engedély, illetve ideiglenes úthasználati- és területhasználati engedély birtokában sem. Reggel 9 órától délután 15 óráig az erdő látogatására a kijelölt turistaútvonalakon van lehetőség. Az erdő látogatásának korlátozására az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 94. § (2) bekezdése alapján kerül sor. A korlátozás időtartama alatt a megjelölt turistautak sem vehetők igénybe.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Otthon elkészíthető energiaszelet túrázáshoz

Csupasport
2026.08.30. 11:24

Mit javasolt fogyasztani túrázás alatt, és mi az inkább kerülendő?

Csupasport
2026.08.19. 14:00

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59