csupasport bannerhátsófüves banner

Spartathlon-kvalifikáció a BUFF-on

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
2021.10.08. 11:18
null
Nagyszabású ultrafutó-fesztivált rendeznek október 14-től Balatonfüreden, a legérdekesebb kihívás a 48 órás országos bajnokság lehet – a legjobbak a Spartathlon-kvalifikációt is teljesíthetik.

Idén először rendeznek 48 órás országos bajnokságot Magyarországon a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztivál keretein belül október 14. és 17. között. Korábban már voltak kétnapos megméretések idehaza, de bajnokságot eddig nem láthattunk.

Az eseményen nemcsak a kétnapos futás kap helyet, hanem az összes klasszikus ultratáv is.

A versenyről a főszervező, Baranyai Máté beszélt a Csupasportnak.

„Idén két bajnoki futamunk lesz a BUFF-on, a negyvennyolc órás és a hatórás szám, emellett lesz ötven és száz kilométeres táv, ötven- és százmérföldes, illetve tizenkét és huszonnégy órás verseny is, és természetesen van lehetőség váltóban is indulni a legtöbb nyílt futamban. Ezen kívül félmaratoni és maratoni távon is kipróbálhatják magukat a résztvevők. A pálya kétezer-négyszáz méteres lesz, szinte teljesen sík, nagyrészt aszfalt, kevés térkővel. Teljesen zárt területen zajlik a verseny, így az indulók zavartalanul futhatnak a két nap során. Tizenkét országból vannak nevezőink, körülbelül háromszázötven futót várunk a hét végére, erős mezőnyre számítunk a kifejezetten gyors pálya miatt.

A versenyen lehetőség van a legendás Spartathlonra is kvalifikálniuk magukat az ultrafutóknak, a tizenkét órás vagy afeletti távokon kell a görög szervezők által megadott szinteket megfutni.”

Az esemény diákolimpiának is helyt ad, így elmondható, hogy nagyszerű futófesztivál lesz Balatonfüreden.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
4 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
Tegnap, 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35