csupasport bannerhátsófüves banner

Mohamed Szalah kigyúrta magát

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.11.10. 18:41
null
Az egyiptomi válogatott labdarúgó néhány év alatt látványos izomtömeget épített magára, sőt a Liverpool csatára nem is titkolja, hogy rengeteg időt tölt edzéssel és regenerációval.

A Liverpoolban futballozó egyiptomi Mohamed Szalah az utóbbi években amellett, hogy a világ egyik legjobb csatárává vált, fizikailag is látványosan megerősödött. Szigorú diétája mellett – a The Sun cikke szerint – ez kemény edzésmunkájának eredménye.

Érdemes megnézi öt-hat évvel ezelőtti fényképeit, nyilvánvalóan erősebbé, izmosabbá vált, és ez is kellett ahhoz, hogy megállja helyét a Premier League-ben. Egyúttal bizonyította, kellő munkával és energia-befektetéssel látványos átalakuláson lehet átmenni.

Több személyi edző is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi évekhez képest nagy izomtömeget szedett magára, válla és mellkasa is sokkal kidolgozottabb lett, márpedig ez csak tudatos, jól megtervezett erőnléti gyakorlatokkal és megfelelő étkezéssel érhető el.

Az izomtömeg növelése esetében azért is nehezebb, mert profi futballistaként meccsenként sok kalóriát eléget, ráadásul ektomorf testalkatú (gyakorlatilag az ideális modellalkat), azaz nehezebben épít izmot.

 

 

Állítása szerint egyetlen edzést sem hagy ki, sőt rendszeresen külön erősít. Súlyzós és saját testsúlyos gyakorlatokat is végez, emellett úszik, jógázik és a nyújtásra is nagy hangsúlyt fektet. A Ramadán ideje alatt hajnali háromkor kel, hogy edzhessen, több órát tölt regenerációval, és bár nem kötelező, de az edzések után önszorgalomból a klub edzőtermét is rendszeresen látogatja. Ezután jön az úszás és a nyújtás, így tulajdonképpen késő estig erősítéssel és edzéssel tölti az idejét – miközben szigorú diétát tart és nem iszik alkoholt.

Szalah ebben az idényben eddig tizenöt mérkőzésen tizenöt gólt szerzett a Liverpoolban, továbbra is a csapat egyik húzóembere, egyúttal jelölt az Aranylabdára.

Fotók: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Jakabos Zsuzsanna is megmérette magát az ország első számú súlyzós tömegsportrendezvényén

Csupasport
2025.03.18. 14:43

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Csupasport
2024.12.18. 14:55
Ezek is érdekelhetik