csupasport bannerhátsófüves banner

Elesett és elhagyta a szemüvegét túra közben, majd beleveszett a ködbe

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2022.01.04. 11:28
null
Hatalmas szerencséje volt annak a férfinak, aki elhagyott szemüvege miatt került bajba. A mentőcsapatok útmutatása alapján sikerült megmenteni.

Oldalunkon már többször foglalkoztunk a túrázás egyik örök érvényű szabályával, miszerint egyedül csak minden veszélyhelyzetre felkészülve induljunk útnak, és hogy ez mennyire fontos, egy brit férfi példája is jól mutatja. A neve elhallgatását kérő túrázó az angol Lake District Nemzeti Parkban kirándult december végén ködös, nyálkás időben. Útközben

megcsúszott, és akkorát esett, hogy elhagyta a szemüvegét.

A legtöbben ezt kellemetlen, ám végzetesnek korántsem nevezhető hibának gondolják, a pórul járt túrázó azonban szó szerint alig látott valamit. Nem tudta használni a magával vitt térképet, nem tudta az útirányt belőni a telefonja digitális, GPS-alapú útmutatása alapján sem, és a köd miatt a járása is bizonytalan volt. A segélyhívó számát is éppen csak be tudta ütni, és ez volt a szerencséje, a szakképzett hegyimentők segítségével elért egy olyan helyre, ahol könnyen rátaláltak.

„Amint tudatosult benne, hogy bajban van, azonnal tárcsázta a segélyhívót – nyilatkozta a BBC-nek a Keswick Mountain Rescue Team szóvivője. – Nagyon bölcsen azt javasolta, hogy felmászik a legközelebbi hegy tetejére, ahol a mentőcsapatok könnyebben rátalálhatnak. Így is történt, amint a keresőkutyákkal és önkéntesekkel kibővült csapatok odaértek, megnézték rendben van-e egészségileg, majd lekísérték a hegyről.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Otthon elkészíthető energiaszelet túrázáshoz

Csupasport
Tegnap, 11:24

Mit javasolt fogyasztani túrázás alatt, és mi az inkább kerülendő?

Csupasport
2026.08.19. 14:00

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59