csupasport bannerhátsófüves banner

Neymarral is összebarátkozott az olimpiai ezüstérmes deszkás tündér

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 19:52
null
Jhulia Rayssa Mendes Lealtra tizenhárom évesen ezüstérmes lett az olimpián, és már csaknem hétmillióan követik az Instagramon.

Még csak tizennégy éves, de máris a világ egyik legnépszerűbb gördeszkása. A 2008. január 4-én született Jhulia Rayssa Mendes Lealt közel hétmillióan követik az Instagramon, ezzel a közösségi oldalon
már most ő a legtöbb rajongóval büszkélkedő deszkás. A tehetségére már hétévesen felfigyeltek a videómegosztókra feltöltött felvételeknek köszönhetően, az egyik legemlékezetesebb videója pedig az,
amikor 2017 novemberében tündérnek öltözve deszkázott az utcán. Innen kapta a becenevét is, a Fadinha de Skate ugyanis portugálul nagyjából annyit jelent, hogy a deszkás tündér.

„Szeretem a becenevem, de jobban kedvelem, ha a saját nevemen szólítanak. Persze nem nagyon tudok mit tenni, mert a Tündér szinte már hozzám nőtt” – mondta nemrég az Atlas Horas nevű brazil televíziós műsorban.

Persze hamar beigazolódott, hogy nemcsak népszerű, de rendkívül tehetséges is.

A 2020-as pekingi olimpián a maga tizenhárom évével minden idők legfiatalabb brazil olimpikonja lett, a női, utcai kategóriában pedig ezüstérmet nyert. Ezzel minden idők hetedik legfiatalabb olimpiai érmese lett, méghozzá olyan sportágban, amely első alkalommal szerepelt az ötkarikás játékokon. Naná, hogy az őt szponzoráló nagy sportszergyártó cég is meglovagolta a lehetőséget, és piacra dobta a neki dedikált cipőt, amelynek a belsejében egy tündérfigura körül a jelmondata olvasható, miszerint „Ha álmodsz róla, meg is tudod csinálni”. A cipőt egyébként potom 80 euróért, azaz közel harmincezer forintért bárki megvásárolhatja.

Nem meglepő módon Jhulia Rayssa Mendes hazájában már most eléggé ismert. Nemrég a helyszínen nézte meg a Paris Saint-Germain–Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt, majd

találkozott és videójátékozott Neymarral, sőt, egy aláírt deszkát is adott a párizsiak brazil csatárának.

Persze vérbeli brazilként Rayssa Leal is imádja a futballt, akárcsak a kézilabdát, a legfontosabbnak mégis azt tartja, hogy minél több lányt inspiráljon arra, hogy sportolni kezdjenek. És hogy mit javasol azoknak a fiataloknak, akik kacérkodnak a deszkázás gondolatával, és hasonló sikerekre vágynak?

„Először is menj, és vegyél egy deszkát, és fontos, hogy jó minőségű legyen. Emellett ne felejtsd el, hogy ez az egész elsősorban szórakozás. Mi még gyerekek vagyunk, ezért a legfontosabb, hogy élvezzük a sportolást”.

Ki tudja, talán valóban ennyi a titok.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon

Csupasport
2025.03.03. 15:19

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39

Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló

Csupasport
2025.02.14. 17:04

Rakonczay Gábor kihajózott utolsó expedíciójára

Csupasport
2024.12.23. 19:09
Ezek is érdekelhetik