csupasport bannerhátsófüves banner

Videók, amelyek hozzásegíthetnek a Kinizsi Százas teljesítéséhez

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.05.06. 19:43
null
Aki még nem teljesítette Magyarország legrégebbi teljesítménytúráját, annak minden tanács jól jöhet. Az alábbi felvételekből könnyű inspirációt meríteni.

Magyarország legikonikusabb 100 kilométeres teljesítménytúrája a Kinizsi Százas, amelynek teljesítése szinte minden túrázó bakancslistáján szerepel. A túrát 2020-ban és 2021-ben sem rendezték meg a koronavírus-járvány miatt, így május 28-29-én a szokottnál is kiéhezettebb tömeg várja, hogy elindulhasson Békásmegyerről Tatára. Ahogy a Csupasportnak Kovalik András főszervező áprilisban megjósolta, az 1320 fős nevezési létszám napokon belül betelt, viszont ettől függetlenül még mindig

érdemes várólistára feliratkozni, hiszen a lemondások miatt jó eséllyel mindenki sorra kerülhet.

Ahogy a Kinizsi Százas kiírásában is megtalálható, a teljesítménytúra 100 kilométerére 3155 méter szintemelkedés jut. Ez ilyen nagy távolságra nem tűnik soknak, megfelelő előzetes felkészüléssel és kellő kitartással kényelmesen bele lehet férni a 24 órás szintidőbe, de azért nem árt megfogadni a tapasztalt túrázók tanácsait. Honlapunkon Hajnalné Filipich Adrienn segítségével korábban már összeszedtük, hogy mire érdemes készülni a túra első, második és befejező szakaszán, most jöjjön néhány videó sikeres teljesítőktől, amiből szintén el lehet lesni tippeket.

A TeleSport felvétele 1990-ből:

A Battai Túra- és Italkör 2010-es teljesítése során a megfelelő folyadék-utánpótlás fontosságáról is szó esik:

Tonisz Körtisz 2013-ban készített jó hangulatú videójában azt mutatja meg, hogyan lehet elsőre mosolyogva megcsinálni a túrát:

Kifejezetten motiváló, amint 2018-ban Jeremcsuk István Kimmel Péter kíséretében Kinizsi Százas első vak teljesítője lett:

Nagy Gergely már többször nekifutott a teljesítésnek, néha sikerrel járt, néha nem. Videóit érdemes végigpörgetni, ez a 2019-es küzdelme:

Apropó, tudta valaki, hogy akár 13:08 alatt is lehet teljesíteni a távot?

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik