csupasport bannerhátsófüves banner

Eliud Kipchoge újabb maratoni világcsúcsa, egyre közelebb a két órához

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.09.25. 15:56
null
A 37 éves kenyai Eliud Kipchoge harminc másodperccel döntötte meg saját, négy éve szintén Berlinben felállított világrekordját a klasszikus távon.

Nem vitás, a maratoni futás királya, sőt, a szám valaha volt legnagyobb egyénisége a kenyai Eliud Kipchoge. Ha bárkinek szemernyi kétsége lett volna efelől, az legkésőbb vasárnap leszámolhatott ezzel, merthogy a 37 éves sztár Berlinben kereken fél perccel futott jobbat saját, ugyancsak a német fővárosban négy évvel ezelőtt felállított világrekordjánál (korábban 2015-ben és 2017-ben is győzött ott) – az új etalon időeredmény 2:01:09!

A maratoni versenyen csupán két alkalommal vereséget szenvedő Kipchoge 2019 októberében Bécsben speciális körülmények között 1:59:40 óra alatt teljesítette a klasszikus távot, ám az nem számít hivatalos csúcsnak.

Kipchoge ezúttal Berlinben csaknem öt percet vert a második helyen befutó honfitársára, Mark Korirra, és hamar egyértelművé vált, hogy legnagyobb ellenfele ezen a napon az óra lesz. Egy órán belül eljutott fél távig (59:51), 1:54:49-et mutatott az óra, amikor negyven kilométernél járt, és ekkor már bízni lehetett abban, hogy valami rendkívüli történik.

Az utolsó métereken már tapsolt, ünnepelt az afrikai sztár, aztán a célszalagot átszakítva összeölelkezett az edzőjével. Ez már a 12. alkalom volt, hogy megdőlt Berlinben a maratoni világrekord, nem is kérdés, híresen gyors pályáról van szó. Kipchoge negyedik berlini sikerével utolérte az etióp Haile Gebrselassie-t, aki a viadal rekordere szintén négy győzelmével.

„Meg voltam elégedve a felkészülésemmel, és úgy gondolom, a csapatmunka miatt voltam ilyen gyors. Minden a csapatmunkán múlik! A családom a legfőbb motivációm, és szeretném inspirálni a fiatalokat. A sport egyesíti az embereket, ez lebeg a szemem előtt” – mondta újabb bámulatos rekordja után Eliud Kipchoge.

A világcsúcstartó a hat major maratoniból négyet nyert meg (idén már diadalmaskodott Tokióban), már csak Boston és New York hiányzik a gyűjteményéből. Két év múlva Párizsban ráadásul ő lehet az első ember, aki másodszor is megvédi az olimpiai bajnoki címét.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik