csupasport bannerhátsófüves banner

Gazdag kínálat: futás, teljesítménytúra, evezés, jótékonykodás – és befutósör

Kőrös AnikóKőrös Anikó
Vágólapra másolva!
2022.09.19. 09:35
null
A hétvégén sportos két nap vár az érdeklődőkre a Balatonnál, ahol újra megrendezik a népszerű Tihany Crosst.

A Tihany Sport és Szabadidő Egyesület ötödik alkalommal rendezi meg klasszikus őszi terepversenyét, a Tihany Crosst, amelyen 4.2, 10.5 és 21 kilométeres távon állhatnak rajthoz a futók, emellett lesz lehetőség nordic walkingra is.

„A 10.5 kilométeres kör, amelyet a félmaratonisták kétszer tesznek meg, három emelkedőből és három nagyon jól megfutható, gyors lejtőből áll – mondja Marsó Barna főszervező. – A pálya különlegessége, hogy olyan helyekre jut el az ember, ahová máskor nem tudna, ilyen például az őslevendulás vagy a kráterek. Tihany tényleg egy csoda, ezt szeretnénk mindenkinek megmutatni.”

A szeptember 24-i, családias hangulatú rendezvényen a szervezők igyekeznek különböző apróságokkal kedveskedni a résztvevőknek. Idén először lesz lehetőség kiváló minőségű pólóban futni, és újra bekerült a softpohár a rajtcsomagba. Célba érés után még befutósör is várja a sportolókat egy felajánlásnak köszönhetően.

„Tavalyhoz hasonlóan most is lesz lehetőség jótékony ügyet szolgálni. A KórházSuli Alapítványt segíthetik azok, akik kérnek karszalagot, és a választott táv teljesítése után plusz háromszáz métert futnak vagy sétálnak levezetőként” – emeli ki a főszervező.

A rendezvény másnapján, 25-én, vasárnap kerül sor a Tihany Cross teljesítménytúrára. Hasonlóan a tavaszi „félszigetnyi kihíváshoz”, itt is nyolc állomást kell érinteni. Lesz benne kalandpark, evezés, jóga a fák alatt, valamint az e-bike-ot is ki lehet próbálni.

„A szombat a dinamikus versenynap, a vasárnap a lazább, családi túranap, amikor is a szülők gyermekeikkel közösen fedezhetik fel a félszigetet, és sportos elemekkel egybekötve egy szép napot tölthetnek el Tihanyban.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
17 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58
Ezek is érdekelhetik