csupasport bannerhátsófüves banner

A háború ellenére a bukoveli síterep várja a vendégeket

Csupasport  Csupasport
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 09:07
null
A magyarok által is kedvelt nyugat-ukrajnai sícentrum egy részén már lehet síelni, az áramszünetre generátorokkal készülnek.

A 68 kilométernyi pályarendszer nagyobb része kék és piros, de mintegy tizenegy kilométeren át a legprofibbak is síelhetnek. A pályák és a síliftek egy része azonban egyelőre nem használható.

A travelbukovel.hu közleménye szerint kisebb csoda, hogy ilyen helyzetben egyáltalán kinyithatott a sícentrum, de még maguk az üzemeltetők sem tudják, hogy az esetleges áramszünetre miként tudnak reagálni – generátorokkal mindenesetre készülnek. Az biztos, hogy karácsonyra óriási havazást várnak. A napijegy a skiresort.com szerint mintegy 14 ezer forintnak felel meg, és a szállások sem olcsók éppen, hiszen a pálya melletti 3-4 csillagos hotelek egy éjszakára, két személyre legalább 35-40 ezer forintnyi hrivnyát kóstálnak.

A bukoveli síközpont 2001-ben nyitott, majd folyamatosan fejlesztették. Míg eleinte csak 50-80 ezer vendéget fogadott szezononként, tíz évvel a nyitás után már 1.2 millióan keresték fel. Nemcsak a télre, hanem általában a nyárra is nagyon készülnek, hiszen négy évszakos parknak tervezték, így a túrázók, bringások is örömmel keresik fel, sőt a mesterséges tavon számtalan vízi sport kipróbálható.

Képek: AFP (2022 január)

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Síelés: Úry Bálint műlesiklóversenyt nyert Ausztráliában

Téli sportok
2025.08.27. 19:07

Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja

Csupasport
2025.05.15. 18:12

Íme a bizonyíték, hogy már 1300 éve is síeltek az emberek

Csupasport
2025.04.23. 18:21

A síelés olyan, mint egy szívdobbanás

Csupasport
2025.04.01. 16:02

Kínos síélményeiről beszélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Csupasport
2025.02.18. 17:19

Milánó 2026: változik a síversenyek lebonyolítása

Téli sportok
2023.06.21. 10:01

Síelés: öt év múlva téli multisporteseményt rendez a FIS

Téli sportok
2023.05.26. 10:32

Téli sportok: három helyszínen tér vissza a Sípályák Éjszakája

Téli sportok
2023.03.03. 13:29
Ezek is érdekelhetik