csupasport bannerhátsófüves banner

Arnold Schwarzenegger nem érdemelte meg a Mr. Olympia-győzelmét?

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 15:04
null
Válogatás legolvasottabb idei cikkeinkből: a mai napig sokan megkérdőjelezik, megérdemelten nyerte-e meg Schwarzi az 1980-as Mr. Olympiát.

Kemény kritikával illette Arnold Schwarzeneggert az 1983-as Mr. Olympiát megnyerő Szamir Bannut. A 66 éves libanoni testépítő is azok táborát erősíti, akik azt mondják, hogy az osztrák legenda nem érdemelte meg pályafutása hetedik, 1980-as Mr. Olympia-sikerét. A történetről röviden annyit, hogy a versenyzők egészen az esemény napjáig azt sem tudták, hogy Schwarzenegger indul, és nem csak szakértőként lesz jelen.

Sokakat meglepett, hogy ismét színpadra állt, és az is, hogy nyerni tudott, mert a szakértők egy része szerint Frank Zane és Mark Mentzer is sokkal jobb formában voltak nála.

Természetesen azóta több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, ezek egyike az, hogy a zsűri tagjai Schwarzenegger barátai voltak, és elsősorban a hírnevének köszönhetően lett első, semmint a teljesítménye révén. A téma megosztja a testépítő-társadalmat, mindenesetre Szamir Bannut is amondó, hogy 1980-ban nem Schwarzeneggernek kellett volna nyernie. Ezt a Muscle Maturity podcastjában árulta el, de azt is hozzátette, ennek ellenére nagyon tiszteli és csodálja Schwarzeneggert.

„Arnold nem érdemelte meg a győzelmet, túl lapos volt, nem emlékeztetett korábbi önmagára” – mondta Szamir Bannut. Szerinte ennek elsősorban az volt az oka, hogy az osztrák klasszis akkoriban rotátorköpeny-sérüléssel bajlódott, emiatt injekciókat kapott, ami rossz hatással volt a testére, főképp a vállizmaira.

Szamir Bannut tizenötödik lett 1980-ban. Ő három évvel később nyert, a második Chris Dickerson pedig 1982-ben győzött. Ugyanakkor nem mindenki járt ilyen jól. Az ötödik Mike Mentzer soha többet nem indult a Mr. Olympián, a harmadik Frank Zane pedig bojkottálta az 1981-es kiírást, és később sem végzett az első helyen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik