csupasport bannerhátsófüves banner

A Mr. Olympián bizonyítana a világ egyik legerősebb embere

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 18:57
null
Eddie Hall úgy döntött, átvált a testépítésre, sőt, a célja, hogy elindulhasson a 2024-es Mr. Olympián.

Ismét nagy fába vágta a fejszéjét Eddie Hall. A harmincnégy éves brit sportoló 2017-ben megnyerte a World’s Strongest Man versenyt, azaz ő volt a világ legerősebb embere, 2016-ban pedig ő volt az első, aki 500 kilogrammal végezte el a deadliftet. Emellett a színészkedést, az ökölvívást, sőt, ahogy korábban megírtuk, a szörfözést is kipróbálta. Ezúttal pedig elhatározta, hogy átvált a testépítésre, és szeretne minél jobb eredményt elérni a 2024-es Mr. Olympián. Elsőre merész ötletnek tűnik, de az adottságait tekintve talán nem is akkora őrültség. Az mindenesetre biztos, hogy komolyan veszi a felkészülést, és mindent megtesz a siker érdekében.

„Tavaly decemberben rendezték a Mr. Olympiát Las Vegasban, és mindannyian láttuk, Big Ramy vagy Chris Bumstead milyen nagyszerűen nézett ki a színpadon. Ez olyasmi, amit még sohasem próbáltam, kíváncsi vagyok, mit tudok elérni ebben a sportágban. Korábban elég nagy és látványos izmaim voltak, nem véletlenül tudtam ötszáz kilót megemelni. Az első a tömegnövelés, hogy újra nagy izmaim legyenek, majd utána minél formásabbá alakítom őket. Néhány testépítő barátom is segít majd, a cél, hogy jövő őszre már a színpadon bizonyíthassak” – írta az Instagramon.

Nos, a megfelelő izomtömeg felszedésével aligha lesz problémája, a kérdés az, a testzsírszázalékát mennyire tudja lefaragni, és tud-e annyira formás izmokat építeni, amivel esélye lehet egy nívós testépítőversenyen. Az biztos, hogy őt ismerve nem lepődnénk meg azon, ha tényleg elindulna a 2024-es Mr. Olympián.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik