csupasport bannerhátsófüves banner

A tét 300 ezer dollár: a Mutáns és Big Ramy az Arnold Classic két nagy esélyese

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 18:13
null
Izgalmasnak ígérkezik a március elején rendezendő Arnold Classic, amelyen emeltek a téten, 200 helyett már 300 ezer dollárt vihet haza a győztes.

Ki nyeri meg az Arnold Classicot? A népszerű testépítőversenyt március 2. és 5. között rendezik a Greater Columbus Convention Centerben, és a fő kategória, vagyis a Men’s Open győztese a 300 ezer dolláros, azaz több mint 100 millió forintos pénzjutalom mellett automatikusan kvalifikálja magát a novemberben Orlandóban rendezendő Mr. Olympiára. Érdekesség, hogy a pénzjutalmat 200 ezer dollárról emelték meg, a nagyobb nyeremény bizonyára sokak számára csábító lehet.

A tíz induló között két korábbi győztest is találunk, William Bonac 2018-ban és 2020-ban nyert, Nick Walker pedig 2021-ben. Utóbbi tavaly harmadik lett a Mr. Olympián, éppen ezért sokan őt tartják az Arnold Classic egyik legnagyobb esélyesének. Bár ő már kvalifikálta magát a Mr. Olympiára, a pénzjutalom, na meg a presztízs miatt bizonyára mindent megtesz, hogy megnyerje az év első jelentős versenyét.

Ahogy arról korábban a Csupasporton is írtunk, a Mutáns becenevű amerikai sportolót gyerekkorában molesztálták, ezek után senkiben sem tudott megbízni, majd a drogokhoz és az alkoholhoz menekült. Idővel rákapott a testépítésre, és ma már minden esélye megvan, hogy a sportág legendája legyen.

Ami William Bonacot illeti, ő csak kilencedik lett a tavalyi Mr. Olympián, őt az is motiválja, hogy az Arnold Classic újabb megnyerésével bizonyítsa, még mindig helye van a legjobbak között.

Mellesleg harmadszor győzhet, márpedig legalább három Arnold Classic-sikere csak Dexter Jacksonnak (5), Flex Wheelernek (4), Jay Cutlernek és Kai Greene-nek (3-3) van.

Az indulók között van a kétszeres Mr. Olympia-győztes (2020, 2021), Big Ramyként ismert Mamdu Elszbiaj is. Nehéz megtippelni, ki nyer, főleg úgy, hogy a többi hét versenyzőt sem szabad leírni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik