csupasport bannerhátsófüves banner

Bakancslistás túra magyaroknak: kőbe zárva az égig érő sziklák között

2023.03.12. 19:04
null
Lefelé és mindig csak lefelé: a kezdeti lejtmenet is rendkívül megerőltető tud lenni, de a 16 kilométernyi sétálás jutalma az életre szóló élmény.

Krétára minden nyaralási szezonban ezrével mennek Magyarországról is a turisták, és a strandolás, illetve a helyi nevezetességek mellett egyre többen vetődnek el a sziget nyugati részén lévő Szamaria-szurdokhoz is, amely a maga 16 kilométerével az egyik leghosszabb szurdok egész Európában.

A túra érdekessége, hogy mintegy 1500 méteres tengerszint feletti magasságról indulunk lefelé, és főként az első másfél órában az olykor igen meredek lépcsőkön és kapaszkodókon kell lejutni a szurdokba. Ez a legnehezebb rész, az odalent csörgedező patak elérésével már egy könnyebb séta következik.

Felfelé pillantva hihetetlen, égbe nyúló sziklafalakat láthatunk, amelyek a túra felénél egyszer csak majdhogynem összeérnek a fejünk fölött. A Vaskapu egy alig három méter széles kis hasadék, 300 méteres falakkal, és így a szurdok legnépszerűbb pontjára a nap sem nagyon süt be.

A teljes túra időtartama mintegy öt-hat óra, sokan kora reggel vágnak neki, hiszen egyrészt utána pihenésképpen lehet strandolni a tengerben, másfelől pedig vissza is kell még érni a kiindulópontra, ami busszal is időbe telik, de mindennap van néhány bátor túrázó, aki visszafelé is útnak indul – és a hegyi caplatás a végén azért igencsak megerőltető tud lenni.

Mivel télen sok az eső, és a patak is kisebb folyóvá duzzad, a szurdok csak a melegebb hónapokban, leginkább májustól látogatható.

Ha valaki máris csodaszép helyre indulna, betervezheti hétvégi programként Ausztria lenyűgöző, és persze félelmetes létráját, vagy kicsit messzebbre utazva a csodálatos olaszországi kalandot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Görögország: a Panathinaikosz elköszönt Rafa Beníteztől

Minden más foci
2026.05.22. 20:42

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
2026.05.22. 19:31

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2026.05.21. 06:38

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
2026.05.20. 15:47

A jubileuma után már gólt is szerzett Theodorosz Zagorakisz – Az első 100-szorosok, 18. rész

Képes Sport
2026.05.18. 13:51

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
2026.05.01. 17:52

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.04.26. 20:58

Könnyed körtúra a Rákos-patak mentén

Csupasport
2026.04.18. 19:55
Ezek is érdekelhetik