csupasport bannerhátsófüves banner

Elképesztő trükköket mutatott be 2750 méter magasan a csinos brazil deszkás

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.04.15. 19:38
null
Hitelesítették Letícia Bufoni Guinness-rekordját – a brazil gördeszkás nyitott repülőgépben trükközött, mielőtt kiugrott ejtőernyővel a hátán.

Újabb elképesztő rekordot döntött meg Letícia Bufoni. A Csupasporton is többször írtunk már a vagány brazil gördeszkásról, aki tavaly nyáron már három Guinness-rekorddal büszkélkedhetett. Először 2017-került be a rekordok könyvébe, miután a sportág nemzetközi szövetségének tekintett World Cup Skateboardingnál sorozatban négyszer (2010–2013) volt az év legjobb női deszkása, ezt toldotta meg tavaly nyáron újabb két csúccsal.

Egyrészt nőként ő szerezte a legtöbb aranyérmet az X-Gamesen, másrészt sorozatban ő gyűjtötte a legtöbb érmet a játékokon.

Ám neki ez sem volt elég, mindig újabb és újabb kihívásokra vágyik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy most tavasszal újabb teljesítménnyel került be a Guinness-rekordok Könyvébe. Aligha túlzunk azzal, hogy ez minden eddigi csúcsát felülmúlja. Látványban legalábbis biztosan.

A harmincéves sportoló tavaly augusztusban Kaliforniában egy 2750 méter magasra emelkedő repülőgép nyitott hátulján mutatott be néhány trükköt, mielőtt ejtőernyővel a hátán kiugrott volna belőle. Ezzel elmondhatja magáról, hogy ő az, aki a legmagasabban gördeszkázott egy repülőgép hátulján. Az erről készült videó is elég látványos, és nem vagyunk benne biztosak, hogy sokan vannak, akik utána csinálnák az elképesztő mutatványt.


„Elképesztő belegondolni, hogy én vagyok az első, aki egy levegőben lévő gépen gördeszkázott. Korábban nem csináltam ilyet, én sem tudtam, hogy lehetséges-e” – idézte őt a cbssports.com.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon

Csupasport
2025.03.03. 15:19

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39

Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló

Csupasport
2025.02.14. 17:04

Rakonczay Gábor kihajózott utolsó expedíciójára

Csupasport
2024.12.23. 19:09
Ezek is érdekelhetik