csupasport bannerhátsófüves banner

Négy bringa, ami más, mint a többi

Vágólapra másolva!
2023.04.01. 10:28
null
A kerékpárnak is ezer arca van: bármikor szembegurulhat velünk egy-egy olyan bringa, amelyről semmit sem tudunk – mégis azonnal biztosak vagyunk benne, hogy ki akarjuk próbálni.

Rekumbens, vagyis fekvőkerékpár


Guruló fotelnek is nevezhetnénk, de erre biztosan felhördülnének, akik több ezer kilométert tekertek már le ezzel a csodabicajjal (fent). A rekumbensnél nem alattunk, hanem előttünk található a hajtás, a nyereg helyett pedig egy fekvő pozícióig is hátrahajtható ülés szolgálja a kényelmünket. Legtöbbször háromkerekű. Sokan visszapillantó tükröt is szerelnek a rekura éppen azért, mert a fej hátraforgatása – a test alacsony elhelyezkedése vagy az ülés háttámlája miatt – ez esetben nem hatékony módja a térbeli tájékozódásnak.
A legtöbb kerékpárversenyen a szabályozás miatt nem találkozhatunk rekuval, de rengeteg túrakerekes választja a bringázásnak ezt a formáját. Pluszérdekesség, hogy hason fekve tekerhető rekumbens is létezik.


Egykerekű


A monociklivel vagy uniciklivel sokan legfeljebb cirkuszi artisták kellékeként találkoznak, de azért jó tudni, hogy néhányan az egykerekesek közül ma már nívós MTB-versenyeken is simán rajthoz állnak. Annál is inkább, mert a monociklizés gyakorlatilag önálló sporttá fejlődött a kilencvenes években. Az imént említett, szó szerint hegyen-völgyön átrepesztő egykerekűzők a Muni (Mountain Unicycle) sportágnak hódolnak nagy szenvedéllyel, de létezik a műfaj freestyle és street változata is, amelyeknél inkább a trükkök kerülnek előtérbe. De olyan monoőrült is van, aki tényleg szeret veszélyesen élni, ezért a városi közlekedéshez választja az egykerekűt.

(Fotók: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Csupasport
2025.07.31. 15:53

Szőnyi Ferenc elképesztő rekordot ért el a világ legkeményebb kerékpárversenyén

Csupasport
2025.07.24. 13:19

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27
Ezek is érdekelhetik