csupasport bannerhátsófüves banner

A félelmetes vár, ahol csak a legbátrabbak mernek éjszaka is túrázni

Vágólapra másolva!
2023.05.09. 18:16
null
Akár kétezer méter is lehet a szintemelkedés a vadregényes környezetben, ahova rengeteg magyar is eljut.

Vadregényes környezet, fantasztikus kilátás, az edzettebbeknek jókora emelkedők, az igazán bátraknak pedig éjjeli neszek, teljes sötétség, és a tudat, hogy a közelben vámpírok, farkasemberek, és más kedves útitársak lehetnek... Na jó, hagyjuk most a misztikus részeket, egy jó kis nappali, pláne éjszakai túra Törcsváron a horrorfaktor nélkül is örökké emlékezetes lehet.

Törcsvár (románul Bran) ugyanis a Drakula-kastélyról híres, amelynek apró szépséghibája, hogy Drakula, azaz Vlad Tepes fejedelem talán ha egy-két éjszakát töltött ott egész életében. A XV. században a havasalföldi uralkodók székhelye ugyanis Targoviste volt, ráadásul Karóbahúzó Vlad – kényszerűségből, túszként vagy fogolyként – török és magyar vendégségben töltötte élete egy jelentős részét.

A stratégia jelentőségű, a Déli-Kárpátok egyik szorosát védelmező várat vélhetően az 1200-as évek elején építették teuton lovagok, a zűrzavaros századok folyamán számos ostromot kellett átvészelnie, többször is lerombolták, majd újjáépítették. A sok viszontagság ellenére most szinte teljes pompájában látogatható, olyannyira, hogy fel is került a legszebb középkori kastélyok listájára, de igazi hírnevét persze a Drakula-sztori adja.

A vár melletti erdőségben számtalan túraútvonal közül lehet választani. Az alltrails.com oldal öt remek túrát kínál a három kilométerestől a tizenöt kilométeresig. Előbbi sem könnyű a szintemelkedés miatt, a leghosszabbnak viszont már hat és fél óra a becsült teljesítési ideje, ami nem véletlen, a Korpa–Poiana Gaura–Cabana Omu útvonalon mintegy kétezer méter a szint. A látvány természetesen pazar.

Ha valaki szereti a vadregényes várakat, kastélyokat, amelyekhez filmek, sorozatok is kapcsolódnak, látogasson egyszer el ahhoz a lenyűgöző várhoz, amely Az utolsó királyság című sorozatban kapott állandó főszerepet.

 

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik