csupasport bannerhátsófüves banner

A harcművészetekben is megállja a helyét a Facebook alapítója

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.15. 17:09
null
Kiváló erőnlétnek örvend Mark Zuckerberg, aki nemrég két MMA-bajnokkal edzett együtt.

Nemrég az MMA első számú szervezete, az amerikai UFC pehelysúlyú és nehézsúlyú bajnokával, Israel Adesanyával, és Alexander Volkanovskival edzett együtt Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a több közösségi oldalt magába foglaló Meta vezérigazgatója. Az amerikai milliárdos ha nincs is kigyúrva, azért az látszik, hogy rendszeresen sportol. Egy ideje egyébként már részt vesz MMA-edzéseken, így valószínűsíthető, hogy közel áll hozzá a sportág, igaz, marketingszempontból is jó húzás lehet, hogy ismert harcművészekkel edz és fotózkodik a harminckilenc éves üzletember.

Fotók: Mark Zuckerberg Instagram

Két hónappal korábban egyébként elindult egy Kaliforniában rendezett brazil dzsúdzsucuversenyen is, ahol két érmet is szerzett, és többször elmondta, hogy a sport segít neki abban, hogy mentálisan friss maradjon. Nemrég pedig teljesített egy kihívást, ami két mérföld, vagyis 3.2 km futásból, 100 húzódzkodásból, 200 fekvőtámaszból és 300 guggolásból állt. Mindezt megspékelve azzal, hogy a gyakorlatokat egy húsz kilós súlymellénnyel végezte.

A jelek szerint tehát nincs gond az edzettségi állapotával és az állóképességével, és az általa képviselt, világszerte ismert cégek irányítása mellett jut ideje a rendszeres sportolásra is.

Akadnak egyébként olyanok is, akinek nem igazán tetszik, hogy a nagy riválisával, Elon Muskkal állandóan versengő Mark Zuckerberg ennyire belemerült a harcművészetek világába, de a többség szerint a sportág ezáltal csak népszerűbb lesz, és profitál mindebből.

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik