csupasport bannerhátsófüves banner

A Mutáns elárulta, miért nem kedveli a vállból nyomást

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 22:19
null
Nick Walker megmutatta, hogyan néz ki egy klasszikus edzésnapja, és azt is elmondta, miért végzi ritkán a vállból nyomást.

A Csupasporton is írtunk már a Mutáns becenévre hallgató Nick Walkerről, akit gyerekkorában bántalmaztak, majd súlyos drog- és alkoholfüggőséggel küzdött. Mint sokan mások, ő is a sport segítségével mászott ki a gödör mélyéről.

„Minden sötét alagút végén ott van a fény, csak meg kell találni. De ezt senki sem leli meg helyetted” – mondta erről később, már ismert testépítőként. Ma már a sportág legjobbjai között tartják számon, tavaly harmadik lett a Mr. Olympián, és a legtöbben elsősorban a látványos, kidolgozott vállizmai miatt csodálják. Az igazán érdekes pedig az, hogy a legnépszerűbb gyakorlatnak, és jóformán alapgyakorlatnak számító vállból nyomást nagyon kevés alkalommal építi be a programjába, vagyis enélkül épített ennyire látványos izomzatot. Persze erre is megvan a magyarázat.

Néhány nappal ezelőtt felkerült egy videó, amelyen megmutatja, melyik az a hat gyakorlat, amelynek segítségével sokak által irigyelt mell- és vállizmot épített. Ez egyébként egy klasszikus „push” nap, vagyis olyan, amikor kizárólag nyomó gyakorlatokat végez. És bármennyire hihetetlen, ezek között nem szerepel a népszerű vállból nyomás.

 

 

És hogy mik ezek a gyakorlatok? Az első a tárogatás kézi súlyzóval, majd ezt követi a férfiak egyik kedvenc gyakorlata, a fekvenyomás. Előbb gépen, majd kézi súlyzókkal. Ezek még inkább mellizomgyakorlatok, ám Nick Walker ritkán edzi kizárólag a vállizmait. A fekvenyomást az oldalemelés követi, ezt ő gépen csinálja, de természetesen kézi súlyzóval is végezhető a gyakorlat. Igaz, ehhez azért nem árt némi tapasztalat, hogy megfelelő súllyal és helyesen végezzük a gyakorlatot.

Ezután jön egy szuperszett (két egyszerre, pihenés nélkül végzett gyakorlat), az archoz húzás súlyzóval, illetve az előreemelést, végül két tricepszgyakorlattal (csigás letolás és skull crusher) zárja az edzését. A vállból nyomással pedig szerint az a gond, hogy bizonyos szint felett túl nagy vállizmot építhet vele az ember, ami így a mellizomzat rovására mehet. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a kezdők inkább maradjanak az alapoknál, aminek természetesen a vállból nyomás is a része.

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik