csupasport bannerhátsófüves banner

Műtét után, kék-zöld foltos karral edzett Arnold Schwarzenegger

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 09:10
null
Szeptember elején kisebb könyökműtéten esett át Arnold Schwarzenegger, ám az egykori osztrák testépítőt ez sem tántorította el attól, hogy lemenjen a terembe, és végigcsináljon egy válledzést.

Egy átlagember túl a hetvenen, kisebb műtét után néhány héttel örülne, ha viszonylag fájdalommentesen tudná használni az operált testrészt, ám az valószínűleg keveseknek jutna eszébe, hogy konditeremben, nehéz súlyok emelésével próbálják gyorsítani a gyógyulási folyamatot. Arnold Schwarzenegger sohasem volt átlagos, mindig is híres volt az elszántságáról, a kitartásáról, nagyrészt ennek is köszönhető, hogy nemcsak testépítőként, de színészként és politikusként (Kalifornia kormányzójaként) is letette a névjegyét.

A 76 éves Schwarzi szeptember elején esett át egy kisebb könyökműtéten, a napokban azonban ismét lement a terembe, ahol a vállnyomógépen (is) edzett.

„A műtét nem volt könnyű, jól látszik, hogy még mindig kék-zöld foltos a karom, és tele van zúzódásokkal – mondta Schwarzenegger az Instagramon közzétett videóban – És akkor mi van? Kisebb idegprobléma miatt volt szükség az operációra, de az orvos azt mondta, ettől még óvatosan edzhetek. Márpedig engem semmi sem állíthat meg.”

A poszt alatt sokan megírták, mennyire inspirálja őket az egykori sportoló hozzáállása, de kommentelt egy másik testépítő-legenda, a nyolcszoros Mr. Olympia-győztes Ronnie Coleman is:

„Haver, minket a műtét sem tarthat távol a teremtől.”

Schwarzeneggernek voltak ennél nagyobb operációi is, a szívét már háromszor kellett műteni, de szerencsére – ahogy azt a legutóbbi videója is bizonyítja – a korához képest kiváló egészségi állapotnak örvend.

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik