csupasport bannerhátsófüves banner

Válságos állapotban a testépítő, akiről a Marvel hősnőjét mintázták

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.09.08. 11:57
null
Válságos állapotban van a női testépítés ikonikus alakja, Lisa Lyon, aki Arnold Schwarzeneggerrel is közeli barátságot ápol.

Napok óta válságos állapotban van a testépítőlegenda. A 70 éves Lisa Lyon a sportág női szakágának ikonikus alakja, emellett modellként is ismert, 1980-ban ő volt az első női testépítő, aki szerepelt a Playboyban, sőt, a mai napig nagy népszerűségnek örvendő szuperhősnőt, Elektrát is róla mintázta az alkotó, Frank Miller.

A világ talán legismertebb testépítőjével, a színészként és politikusként is ismert Arnold Schwarzeneggerrel is baráti viszonyt ápol, az osztrák legenda több alkalommal elmondta, mennyire kedveli Lisát, akit a legjobb női testépítőnek nevezett. Ma is zseniális az a fekete-fehér fotó, amelyen a csinos, látszólag törékeny Lisa nyakában ül a már akkor is óriási Schwarzenegger.

Lisa Lyon több mint húsz évvel ezelőtt, 2000-ben bekerült a nemzetközi szövetség, vagyis az IFBB Hall of Fame-be, Amerikában nagy népszerűségnek örvend, ezért rázott meg sokakat, amikor a napokban rossz hírek érkeztek róla.

Hasnyálmirigy-daganattal küzd, a hírek szerint válságos az állapota, ezért a napokban egy Los Angeles-i hospice-intézetbe szállították, és csak remélni lehet, hogy javul majd az állapota.

Legfrissebb hírek

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
2025.12.26. 09:09

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2025.12.24. 15:06

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

Csupasport
2025.11.21. 19:52

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Csupasport
2025.11.17. 19:25

Fitnesz: tíz magyar arany a gyermek Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2025.11.17. 19:10

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos a hengerezés

Csupasport
2025.10.24. 15:52

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16
Ezek is érdekelhetik