csupasport bannerhátsófüves banner

Nem érte el a célját a Spartathlonon, de így is boldog Mihalik Norbert

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.10.10. 19:04
null
Először teljesítette a Spartathlont Mihalik Norbert, aki 24:39:56-os idővel a férfiak között a 7., összesítésben a 10. helyen végzett a Spartathlonon.

Először teljesítette a Spartathlont. Boldog?

Nem értem el a célomat, de így is örülök – mondta Mihalik Norbert, aki 24:39:56-os idővel a férfiak között a 7., összesítésben a 10. helyen végzett a Spartathlonon. – Jobb időeredményben bíztam, de az első tízben végezni a Spartathlonon nem olyan rossz teljesítmény. Hogy hogyan érzem magam? Remekül! Bár a lábaim még valamelyest fáradtak, ez teljesen normális ilyenkor.

Ezt mondta a Csupasportnak a verseny előtt: „Gondolok a győzelemre, de legalább a dobogóban bízom.” Csalódott, hogy nem végzett az első háromban?

Nem keserű a szám íze. Voltak problémáim, a gyomrom eléggé rosszalkodott, többször is hánytam, az első eset után nem tudtam annyi energiát bevinni, amennyit kellett volna. Nem éreztem jól magam, nem kívántam semmit. A második után rengeteg energiát veszítettem, le kellett ülnöm, muszáj volt pihennem egy kicsit, mielőtt ismét elindultam.

Nem mertem sok mindent fogyasztani, féltem, hogy a gyomrom nem fogadja be. Emiatt nem is tudtam megfelelő mennyiségű energiát tölteni a szervezetembe. Ez volt a fő oka annak, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

Bevallom őszintén, nagyon elment a kedvem, azon is elgondolkoztam, hogy egyáltalán folytassam-e a versenyt… Nem éreztem jól magam, szédelegtem, ott volt a fejemben, hogy kiszállok. Ám a segítőim biztosan nem engedték volna, próbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy jobban legyek. Szerencsére mindig összeszedtem magam, és folytattam a futást.

Ráadásul nem egyedül haladt a hajrában: Erős Tiborral együtt ért be a célba.

A hegy lábánál ért utol Tibi, és mindketten úgy gondoltuk, együtt kell továbbmennünk. Sőt, akkor eldöntöttük, hogy onnantól végig egymás mellett megyünk egészen a célig segítjük a másikat. Ő jobb erőben és állapotban volt a hegynél, ha szerette volna, le tudott volna hagyni, de megvárt. Jólesett, ám szerintem neki is sokat segített, hogy ketten haladtunk tovább. Ráadásul így sokkal gyorsabban telt az idő.

Amíg nem jöttek elő a problémák, úgy haladt, ahogy edzőjével, Maráz Zsuzsival eltervezték?

Az első száz kilométer remek volt, addig minden a terv szerint történt, ám ekkor elkezdtek előjönni a problémák… Melegebb is lett az idő, ez nagyban hozzájárult a rosszullétemhez.

Visszatér még a Spartathlonra?

Mindenképpen! Úgy érzem, sok maradt bennem. Ez nem az a verseny volt, amire vágyok, muszáj javítanom.

Hiszek magamban, igenis képes vagyok jobb teljesítményre.

Mindeközben, ha jól tudom, új területen is ki szeretné próbálni magát, ugyanis nemrégiben futóedzői végzettséget szerzett. Mit lehet tudni erről?

A Spartathlon előtti héten fejeztem be egy edzői alapképzést itt, Angliában, a terveim szerint mielőbb szeretnék elkezdeni edzősködni. Én nemcsak ultrákat teljesítek, hanem rövidebb távokat is futok, így mindenkinek szívesen segítenék. Természetesen online formában is működik a tanítás, így otthonról is várom a magyar futók érdeklődését. Motiváltan vágok bele ebbe a kalandba, nagy céljaim vannak az edzősködéssel.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
17 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik