csupasport bannerhátsófüves banner

Mielőtt hosszabb túrára megyünk, kötelező betörni az új túracipőt

Vágólapra másolva!
2023.11.18. 10:51
null
Még a legjobban passzoló cipőnek is időre van szüksége, hogy tökéletesen „összeszokjon” a lábunkkal. A célt több módon is elérhetjük, de semmiképp se siettessük a folyamatot!

A cipők nem egyformán alkalmazkodnak a lábunkhoz, rövidebb-hosszabb idő szükséges a betörésükhöz. A könnyebb túracipők akár már az első felpróbáláskor tökéletesen kényelmesnek tűnnek, míg bőrbakancsoknál ugyanez hetekbe is telhet. Fontos azonban tudatában lenni, hogy a betörés sem varázsol egy kényelmetlen túracipőből kényelmeset. Ha már a próbánál nem érezzük a lábunkra valónak a lábbelit, a legjobban akkor járunk, ha meg sem vesszük.

Ha a problémák csak aprók, és általánosságban véve minden tökéletes, az alábbiakat tehetjük a cipő és a lábfejünk közötti összhang megteremtése érdekében:

1. Viseljük a cipőt házon belül
Húzzunk fel olyan zoknit, amilyenben túrázni szoktunk, ha használtunk talpbetétet, illesszük a helyére, majd vegyük fel a cipőt. Kössük meg határozottan a fűzőket, de ne túl szorosan. Viseljük minél többet a cipőt a lakáson belül. Elképzelhető, hogy kissé merevnek érezzük, de ez teljesen természetes.

2. Menjünk kisebb túrákra
Ha probléma van a cipővel, inkább a városban vagy a környékén jöjjön elő, mint az év számunkra legfontosabb túráján. Próbálgassuk a cipőt, járkáljunk benne sokat, és ha továbbra is kényelmes, akkor kezdjük el növelni a távolságot.

3. Kapjunk fel egy hátizsákot, és irány az erdő!
Az első két pont is nagyon fontos a cél elérése érdekében, de a túracipő betörésében semmi sem segít annyit, mint az, hogy a lakást és a várost magunk mögött hagyva rálépünk egy szimpatikus erdei ösvényre. Arra azért figyeljünk, hogy az első alkalmakkor ne menjünk túl messze.

Jó tanács: figyeljünk oda a lábfejünk jelzéseire!

Ha figyelmen kívül hagyjuk a kisebb problémákat, rövid idő elteltével egyre nagyobbakká válhatnak. Ha egy-egy adott ponton érzünk nyomást, próbáljunk meg speciális kötésfajtákat alkalmazni. Előfordulhat, hogy ez sem segít, ilyenkor jobban járunk, ha nem erőltetjük a cipőt, inkább cseréljük le egy másikra. Kerüljük az olyan „sufnituning” megoldásokat is, mint a cipő beáztatása, majd felpuhult állapotban hosszú órákon át történő hordása. Ez a cipőnek és a lábfejnek sem tesz jót!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik