csupasport bannerhátsófüves banner

Óriási fájdalmairól vallott a testépítés koronázatlan királya

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.12.15. 18:18
null
Flex Wheelernek néhány évvel ezelőtt amputálni kellett a lábát, most pedig kibírhatatlan hátfájdalmak gyötrik.

Kibírhatatlan hátfájdalmakkal küzd Flex Wheeler. Az ötvennyolc éves testépítőt aligha túlzás a sportág egyik „tragikus hősének” nevezni. A sikerei és népszerűsége mellett nem kímélte őt az élet, rengeteg nehézséggel bajlódott az utóbbi évtizedekben.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy hiába tartják sokan minden idők egyik legjobb testépítőjének, a Mr. Olympia-címet egyszer sem tudta megnyerni, mivel olyan nagyágyúkkal versenyzett együtt, mint Dorian Yates és Ronnie Coleman. Ennek ellenére sokan a sportág koronázatlan királyának tartják.

Még fénykorában, csaknem harminc évvel ezelőtt, 1994-ben egy súlyos autóbalesetben majdnem meghalt, és az is kisebb csoda volt, hogy nem bénult le. Öt évvel később súlyos vesebetegséget diagnosztizáltak nála, éveken át depresszióval küzdött, 2019-ben pedig keringési problémák miatt térdtől lefelé amputálni kellett a lábát.

Természetesen ezek után is edz, a YouTube-on is vannak olyan felvételek, amelyeken lábprotézissel végzi a lábtolást. Az elszántsága egyrészt tiszteletre méltó, sokak szerint viszont inkább felelőtlenség, amit csinál. A testépítő-társadalom mindenesetre egy emberként támogatja, és mindenki abban bízik, hogy jelentősen javul az egészségügyi állapota. Nem jó hír azonban, hogy az Instagramon közzétett bejegyzése szerint kiújultak a hátfájdalmai, és pokoli kínokat áll ki.

„A hátproblémám sokat súlyosbodott, nem tudom szavakkal leírni, mekkora fájdalmaim vannak – írta Flex Wheeler. – Remegek és sírok, óriási kihívás elé állít ez az állapot. De nagyon hálás vagyok azért a sok támogatásért, amit az emberektől kapok. Mindenkit biztosítok arról, hogy a legjobb kezekben vagyok, az orvosok mindent megtesznek azért, hogy megoldást találjanak a gondjaimra. A jókívánságok és az imák most a világot jelentik nekem, és rengeteg erőt adnak ebben a nehéz időszakban.”

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik