csupasport bannerhátsófüves banner

A Tour de Tisza-tó idéntől teljesítménytúra lesz, nem verseny

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 09:49
null
2024-ben 17. alkalommal rendezik meg a Tour de Tisza-tó 65 km-es tókerülést.

A május 4-én, Tiszafüreden megrendezendő 17. Tour de Tisza-tó tervezett menetrendjéről a futanet.hu közölt részletes beszámolót a szervezők tájékoztatása alapján. Az egyik legfontosabb változás, hogy idéntől nem verseny, hanem teljesítménytúra lesz az esemény.

„2024-ben 17. alkalommal rendezzük meg a Tour de Tisza-tó 65 km-es tókerülést. Ez alatt az idő alatt sok változást, fejlődést, megújulást láttunk a tó körül. Új burkolatot kapott a kiskörei gát és környéke, az abádszalóki szakasz, elkészült a kerékpárút a 33-as főút mellett. Egyvalami azonban állandó, a tó gátján körbefutó keskeny, változó állapotú árvízvédelmi töltés – indokolják döntésüket a szervezők. – Hiába a folyamatos karbantartás és felújítás, ezen a több mint 50 kilométeres szakaszon mindig lesznek olyan szakaszok, amelyek alkalmatlanok lehetnek egy nagy sebességgel haladó, zömében amatőrökből álló boly számára. Emellett az alternatív útvonallal nem kiváltható 33-as út közel 1 órás lezárása is megnehezíti a környék életét. Hosszú egyeztetések és megbeszélések után úgy döntöttünk, hogy a Tour de Tisza-tó 2024-től nem verseny, hanem teljesítménytúra lesz.”

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy ez a döntés érzékenyen érintheti a mezőny első, mintegy 15 százalékát, ezért az alábbi tudnivalókat osztották meg a tókerüléssel kapcsolatban:

– az eseményen nem lesz tömegrajt, a résztvevők egy megadott 1 órás időintervallumban bármikor rajtolhatnak
– a 33-as utat nem zárják le, a mezőny a rajttól végig a Tisza-tavi kerékpárúton halad
– a mezőny előtt egy felvezető jármű halad állandó 30-35 km/h-s sebességgel, a résztvevőknek megelőzni nem szabad
– nem lesz rendőri felvezetés, amely megtisztítja az utat a mezőny előtt
– nem lesz sem abszolút, sem korosztályos díjazás

Mi az ami megmarad?
– egy remek hangulatú bringatúra a Tisza-tó körül egyedül, barátokkal, családdal
– a gyors túrázóknak kb. 2 órás teljesítési lehetőség
– teljesítői lista időeredményekkel és letölthető, megosztható oklevéllel
– eseménypóló és célcsomag a teljesítőknek
– az esemény eddig megszokott infrastruktúrája

„Sajnáljuk, hogy az amatőr versenyzőknek ezzel eggyel kevesebb lehetőségük lesz megméretni magukat, de őket is szívesen látjuk egy baráti, családi tekerésre május 4-én Tiszafüreden” – fogalmaz a szervezők közleménye.

Legfrissebb hírek

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Csupasport
2025.07.31. 15:53

Szőnyi Ferenc elképesztő rekordot ért el a világ legkeményebb kerékpárversenyén

Csupasport
2025.07.24. 13:19

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27
Ezek is érdekelhetik