csupasport bannerhátsófüves banner

Beda Szabolcs a dobogóval is elégedett lenne a 100 kilométeres ob-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 15:19
null
Az Omszki-tónál rendezik a száz kilométeres országos bajnokságot.

Címvédőként érkezik a szombati Omszki-tónál rendezett száz kilométeres országos bajnokságra: most is az aranyérem megszerzése a cél?

Ezúttal nem a győzelem az elsődleges – mondta Beda Szabolcs a Csupasportnak. – Hogy miért? Alig egy hónap telt el a balatonfüredi negyvennyolcórás világbajnokság óta, így várhatóan nem leszek csúcsformában, a tisztes helytállás a célom. Nem leszünk sokan, de erős a mezőny, többek között elindul Berényi Imre és Szabó Gábor is.

Ha az első háromban benne lennék, az már nem rossz eredmény.

Milyen formában várja a hétvégét?

Ahhoz képest, hogy nem sok telt el a negyvennyolc órás világbajnokság óta, jól érzem magam. Remekül mennek az edzések, viszonylag lazák az izmaim, minden rendben van. Gyorsan ment a regenerálódás, meglátjuk, mi sül ki ebből szombaton.

Több távon és számban is remek eredményeket ért el az elmúlt időszakban, a száz kilométer hol helyezkedik el a képzeletbeli listáján?

Ez nem annyira az én távom, már hosszabbakat futok, így a negyvennyolc órás és a hatnapos versenyek vannak az első helyen. A száz kilométer nekem rövid, nem érzem már elég gyorsnak magam hozzá, leginkább egy jó edzésnek felel meg. Attól függetlenül, hogy nem ez a prioritás, szeretem, hiszen egyben, jó tempóban le lehet futni, ráadásul szeretek az Omszki-tónál versenyezni, jó a pálya, szép a környezet, és az útminőség is teljesen rendben van, ahogy a pálya hossza is. Biztosan ismét jó kis verseny lesz.

Hogy telt az év első fele versenyszempontból?

Vegyes érzések vannak bennem. Az évet egy tajvani negyvennyolc órással kezdtem, amely nem sikerült jól, fel kellett adnom. Majd jött néhány országos bajnokság, amelyek szintén nem úgy mentek, ahogy elterveztem, sem a hat-, sem a tizenkét órással nem vagyok megelégedve. Szóval nehezen kezdődött az esztendő, de a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokságon remekül ment minden, teljesen elégedett vagyok a harmadik hellyel. Remélem, a folytatás is hasonlóan jó lesz.

A száz kilométeres országos bajnokság után hogyan néz ki a versenynaptára?

A száz kilométeres országos bajnokságot követőn nagyobb verseny nincs a naptáramban, a következő nagyobb esemény a szeptemberi balatonfüredi hatnapos világbajnokság lesz. Ott is nagy céljaim vannak, remélem, jól szerepelek, az biztos, hogy szokásomhoz híven én minden megteszek.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
6 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Toni Kroos szerint Németország jelenleg fényévekre van a vb-győzelemtől

Német labdarúgás
2025.09.09. 14:02

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik