csupasport bannerhátsófüves banner

A muaythai is ott lesz Párizsban, az olimpián – két magyarral a ringben

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.26. 09:19
null
Bemutatkozó sportágként lesz jelen Párizsban a muaythai, két magyar versenyző is ringbe lép augusztus elején.

„Nem az olimpiára megyünk, de mégis” – mondta Vojvoda György, a Magyar Muaythai Szakszövetség főtitkára a szervezet sajtótájékoztatóján annak apropóján, hogy a muaythai bemutató sportágként ott lesz a francia fővárosban, a következő lépés pedig az lehet, hogy az ötkarikás játékok állandó részévé válik. A magyar színeket az Eb-ezüstérmes Székely Anna (a képen) és a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Nardelotti Zoltán képviseli, akikre egy-egy találkozó vár majd az eseményen, ahol az elitkategória szabályai szerint rendezett meccsek mellett különféle workshopokat is tartanak augusztus 2. és 11. között.

„A küzdősportban a barátságos mérkőzés az első pofonig tart” – jelezte Vojvoda, hogy kemény küzdelem vár majd augusztus 5-én és 6-án a két magyarra, akik mindketten nagy bizonyítási vággyal készültek, Nardelotti ugyanis épp riválisa, a marokkói Juszef Aszuik ellen veszítette el a vb-döntőt 2022-ben, Székelyre pedig a világbajnok mexikói Laura Burgos vár.

Jászka Krisztián, a felnőttek szövetségi kapitánya hozzátette, büszkék a két versenyzőre, érdemes rájuk odafigyelni, a magyar muaythai sport sikere, hogy két magas szintű sportolót delegálhat, akiket az ellenfelek legszívesebben elkerülnének.

A szövetség elnöke, Dudok Károly a Nemzeti Sport kérdésére elárulta, a két magyar indulótól győzelmet várnak, és azt, hogy megszilárdítják helyüket az élmezőnyben. Az ősi harcművészetből kifejlődött, tradicionális elemeket felvonultató muaythai pedig ilyen közel még soha nem állt ahhoz, hogy olimpiai sportággá váljon.

Legfrissebb hírek

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

Könnyek között, sikítva ért célba a tizedik maratoniján

Csupasport
2024.12.21. 12:13

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Csupasport
2024.12.18. 14:55
Ezek is érdekelhetik