csupasport bannerhátsófüves banner

Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, s bizakodó a jövőre nézve

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 15:24
null
A magyar bringást Vas Kata Blanka is motiválja, nagy célja, hogy egy nemzetközi országúti lánycsapat tagja legyen.

Az esztendő fele már eltelt: mi történt önnel az év első részében?


Az idénre Iváncsi Gergő és Epres Kornélia edzőimmel azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél több országúti versenyen vegyek részt, s minél több tapasztalatot szerezzek – mondta Borissza Johanna a Csupasportnak. – Ez az esztendő az úgynevezett kezdő évem az országúti bringázásban, ezt megelőzően inkább pályán mérettem meg magam. Összességében eddig nagyszerűen sikerült ez az időszak, jó eredményeket értem el a versenyeken. Szlovákiában szereztem egy második és egy harmadik helyet, itt éreztem először, hogy igenis van beleszólásom a verseny alakulásába. A országos mezőnybajnokság sajnos nem úgy ment, ahogy szerettem volna, Vas Kata Blanka és Zsankó Petra egyelőre más kávéház. Egyre jobb szeretnék lenni, erősödni, akarok, és motivál, hogy eljussak arra a szintre, ahol ők tartanak. Ami az időfutam országos bajnokságot illeti, ott ezüstérmet szereztem, ami nagyszerű eredmény. A hazai kupákon, versenyeken is jól teljesítettem, a KSI-kupán aranyérmet szereztem és többször is az első háromban végeztem, aminek nagyon örülök.

Milyenek az első benyomások az országútról?

Mindeközben az ELTE-n biológia–kémia szakos tanárnak tanul. Hol tart a tanulmányaiban?

Kanyarodjunk vissza a bringához. Milyen célokat tűzött ki az esztendő hátralévő részére?

Az idei teljesítmény segítségével jövőre szintet akarok lépni, és nemzetközi országúti csapatban is kipróbálni magam, olyanban, ahol több lány is szerepel. Kíváncsi lennék, milyen egy ilyen csapat tagjának lenni. Ami ezt az évet illeti, nagy célt nem tűztünk ki, de ha jó formában leszek, akkor UCI-versenyekre is megpróbálok kijutni, ahol a lehető legjobb teljesítményt szeretném nyújtani. Azonban ez sok mindentől függ, egyelőre remélem, jó lesz a formám és folyamatosan fejlődve tudok előrelépkedni.

Címlapfotó: Vanik Zoltán/bringasport.hu

Legfrissebb hírek

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Csupasport
2025.07.31. 15:53

Szőnyi Ferenc elképesztő rekordot ért el a világ legkeményebb kerékpárversenyén

Csupasport
2025.07.24. 13:19

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27
Ezek is érdekelhetik