csupasport bannerhátsófüves banner

Halálos játék Mexikóban a szent labdával

Somorjai LászlóSomorjai László
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 16:04
null
A világ sportja sorozatunkban az egyik legnépszerűbb játék, a kosárlabda ősi, misztikus történetének szálait bogozzuk ki.

A vesztesekre viszont tragikus sors várt: a kapitányra halál várt. A győztes a mérkőzés után obszidiánkéssel felnyitotta ellenfele mellkasát, és szívét kitépve az áldozati vérrel meghintette az oltárt. Ezt az indiánok nem tartották barbárságnak. a legyőzött áldozat számára ugyanis megnyíltak a paradicsom kapui, ezért a szégyenben maradottak maguk követelték, hogy az oltáron teljesedjék be a sorsuk.

A VILÁG SPORTJA SOROZAT EDDIGI RÉSZEI

Mesteri dárdavetők: hibátlan célzás a kókuszdióra

– Magyar virtus: finoman eldobott böltetőpálca

– A tánc, a harc és a sport pazar művészete: capoeira

– Az elfeledett guncsa: vigyázat, sérülésveszélyes sport!

– Disznóbendő-rugdosástól az Európa-bajnokságig

– Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló

– Kalari: négyezer éves önvédelmi sport

Látványos passzok és gólok – lóhátról

Népszerű nép játék volt egykor a magyar méta

A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen

Az ökölszabály: egy pattanás után ütni kell!

Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

Legfrissebb hírek

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Szaunázás az edzések mellett – eloszlatjuk a tévhiteket

Csupasport
2025.02.27. 16:05

Díjazták a nem olimpiai sportágak legjobbjait

Csupasport
2025.02.21. 15:31

Norvégiai tapasztalataival emelné új szintre az esztergomi triatlont Besenyi István 

Csupasport
2025.01.27. 15:49

Együtt, egymásért: Esztergomban összeolvadt a verseny- és a szabadidősport

Csupasport
2025.01.17. 15:49

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak

Csupasport
2024.12.18. 14:55

Francia színekben versenyzett, de magyar zászlóval ért célba a Spartathlonon

Csupasport
2024.11.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik