csupasport bannerhátsófüves banner

Kétszázhetven kilométeres körtúra a szomszédban

Csupasport  Csupasport
Vágólapra másolva!
2024.07.30. 15:06
null
A közeli Szlovéniában, a Triglav Nemzeti Parkban mindennemű túrázási tapasztalat nélkül lehet a tizenhat szakaszból álló, összefüggő túraútvonalon kirándulni, amely nem utolsósorban zarándokútvonal is.

A legtöbb magashegyi túrával ellentétben a Juliana trail előnye, hogy egyáltalán nem tartalmaz technikás alpesi mászóútvonalat, amelyen olyan extra felszerelésre lehet szüksége a túrázónak, mint például a beülő, a bukósisak vagy a karabiner. A Juliana trail ugyanis extrém hosszúsága ellenére könnyen sétálható erdészeti útvonalakon keresztül halad. A vonalvezetésnek köszönhetően a kezdő túrázóknak is maradéktalan élményt nyújt a kirándulás. A gyalogtúra során az Alpok egyik legszebb részén úgy csodálhatjuk a panorámát, hogy keresztülhaladunk a legérintetlenebb részeken is. Miközben a természet olyan csodáival is találkozhatunk az út során, mint a Bledi-tó vagy éppen a türkizkék Soca folyó forrása a híres síparadicsom, Bovec település közelében.

A Juliana trailt nem titkoltan zarándokútvonalnak jelölték ki, így az utóbbi időben egyre több zarándok kedvencévé vált. A hivatalos kiindulási pont a lenyűgöző természeti adottságú Kranjska Gora, amely télen sícentrumként működik, nyáron pedig a kirándulók egyik kedvenc úti célja Szlovéniában.

Túrázási tapasztalatot sem igényel, mivel nem visz az útvonal extrém magashegyi láncos, köteles szakaszokra, így védőfelszerelés nélkül is útra lehet kelni.

Semmilyen kötelezően előírt felszerelés sincs előírva, ajánlott viszont a túracipő vagy bakancs viselése, a megfelelő méretű hátizsák, sapka, napszemüveg, esőkabát, túrabot, legalább egy liter folyadék tárolására alkalmas kulacs, tartalék étel, telefon, térkép és tájoló.

További információk a slovenia.info oldalán olvashatók, a túra részletes bemutatása a julian-alps.com oldalon található meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik