csupasport bannerhátsófüves banner

Kutyasportok Európa-bajnoksága Magyarországon

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 10:45
null
A szervezők tájékoztatása alapján harmincnégy hazai induló vesz részt a csütörtöktől vasárnapig tartó kutyasportok Európa-bajnokságán, amelyre a Somogy vármegyei Kaszó településen és a körülötte elterülő erdőkben kerül sor.

A kutyás terepfutó, kutyás terepkerékpáros, dogscooter és kutyafogathajtó kontinensviadalnak 2014 és 2019 után ad ismét otthont Magyarország – deül ki a szervezők tájékoztatásából. – A Magyar Kutyasportszövetség és az Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubjának közös szervezésében sorra kerülő Eb-n 15 országból összesen 500 résztvevőre számítanak.

A magyar csapat 34 fővel képviselteti magát, rajthoz áll a többi között a kétszeres Eb-ezüst- és egyszeres Eb-bronzérmes bikejöringes Both Sebestyén, illetve a 2023-ban kutyás futásban serdülő-világbajnok Dér-Nagy Zsombor is. A versenynapok az úgynevezett open fogatok megméretéseivel kezdődnek, amelyeket tíz-tizenkét kutya húz a cél felé. Ebben a számban búcsúzik 27 év után az aktív pályafutástól a többszörös világ- és Európa-bajnok osztrák Gerald Schinzel, a kutyafogathajtás egyik legnagyobb alakja.

A többek között szibériai husky, alaszkai malamut, szamojéd, grönlandi és kanadai eszkimó kutyafajták vágnak neki a kategóriáktól függően 2.2, 5.1, 8 és 17 kilométeres távoknak, amelyek végeredménye a három versenynap összesített időeredménye alapján alakul ki.

A magyar csapat versenyzői: Ágoston Olivér, Balla Gábor, Balla Márton, Balla Péter, Binéth István , Both Sebestyén, Christian Schreiber, Danai Valéria, Dér-Nagy Zsombor, Szakács Andrásné, Duzmath Pál , Fazekasné Bense Renáta, Frigyer Szilvia, Jámbor Boglárka , Kovács Diána, Köffer Kitti, Köffer Lajos, Lázár Győző, Lázár Míra, Lázár Zsanna, Lázár Zsuzsa, Lipcsei Péter, Lubomir Hundak, Mészárosné Berta Erika , Paku Dénes, Parragh Boróka, Reményi Lili, Rosner Gábor , Szakács Teodóra Anna, Székely Miklós Zoltán, Szűcs Balázs Mihály, Timkó János, Zettisch Tamás.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Buli, homok, strandröplabda – jön a magyar bajnokság döntője!

Csupasport
2025.08.06. 15:36

Idén is Balatonbogláron rendezik meg a magyar strandlabdarúgó-bajnokságot

Csupasport
2025.07.29. 15:00

Sport- és egészséghétvégére várják a családokat a Puskás Arénánál

Csupasport
2025.06.26. 16:45

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

Csupasport
2025.06.17. 16:44

Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Csupasport
2025.06.11. 11:08

Elkezdődött a világbajnokság Székesfehérváron

Csupasport
2025.05.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik