csupasport bannerhátsófüves banner

Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 17:21
null
A Föld órája elnevezésű nemzetközi figyelemfelkeltő akciót minden év márciusának utolsó szombatján rendezik, amihez idén egy vízitúra keretében is csatlakozhatnak az érdeklődők.

A Föld órája egy nemzetközi figyelemfelhívó esemény, mely minden év márciusának utolsó szombatján kerül megrendezésre. A világ minden táján arra kérik az embereket, hogy 20:30 és 21:30 között kapcsolják le nem létfontosságú lámpáikat és elektromos eszközeiket, ezzel is kifejezve elkötelezettségüket az éghajlat és a természet védelme mellett.

Ehhez a szimbolikus, egy óra hosszúságú kezdeményezéshez idén Magyarországon egy dunai vízitúrával is csatlakozhatnak az érdeklődők.

„Töltsük együtt aktívan ezt az egy órát, az esti Dunán kenuzva! – írja az eseményre szóló meghívójában a viziturazz.hu oldal. Nézd az égbolt fényeit, ahogy ezüstös mintát vetítenek a víz tükrére! Élvezd ezt a látványt kenuból, közvetlenül megtapasztalva az esti folyó utánozhatatlan hangulatát, és az érzést, ahogy a folyó nyugalmasan ballag a sötétben, kenuinkkal a hátán! Aki részt vett már esti túrán, tudja mennyire fantasztikus a hangulata. Gyere, éld át te is!

A TÚRA PROGRAMJA A SZERVEZŐK TÁJÉKOZTATÁSA ALAPJÁN

Időpont: 2025. március 29. (szombat)
Helyszín: Százhalombatta – KlubSirály csónakház (bázis)

19.30: Találkozó a KlubSirály csónakháznál (Százhalombatta)
Rövid tájékoztató a vízitúrázásról és a „Föld órája” kezdeményezésről.

20.00: Kenuk és felszerelések kiosztása, legénység beosztása
Óriáskenukkal és 4 személyes túrakenukkal indulás

20.30: Vízre szállás
A túra a Kácsás-sziget holtágához vezet. A vízállás függvényében megkerüljük a szigetet, és felfedezzük a természet éjszakai arcát. A csillagos ég, a csendes vízfelület és a nyugalom egyedülálló élményt nyújt.

21.00: Visszaérkezés, kenuk és felszerelések elpakolása

22.00: A program zárása

FONTOS TUDNIVALÓK
Öltözet: réteges, meleg, sportos öltözet ajánlott, szél- és esőálló kabát, hosszú nadrág, zárt sportcipő.
Fejlámpát érdemes vinni.
Étel, ital: egy kis frissítő és harapnivaló hasznos lehet a túra alatt.
Élővilág: a túra során sok más mellett akár hódokat is megfigyelhetsz.
Felszerelést és mentőmellényt biztosítanak a szervezők.

Legfrissebb hírek

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2025.09.10. 16:35

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Budafokon látható a megújult Kolonics György, a sportlegenda című kiállítás

Kajak-kenu
2025.09.08. 19:38

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Csorba Zsófia: Két órán át tartó síráshullám kapott el

Kajak-kenu
2025.09.02. 12:54

Férfi kenu négyesünk így nyert világbajnoki címet Milánóban – videó

Kajak-kenu
2025.08.23. 16:15

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
2025.08.19. 10:07

Buli, homok, strandröplabda – jön a magyar bajnokság döntője!

Csupasport
2025.08.06. 15:36
Ezek is érdekelhetik