csupasport bannerhátsófüves banner

A túlzásba vitt hidratálás is lehet káros

Vágólapra másolva!
2025.04.06. 15:44
null
Melegben a legfontosabb tanács, amelyet túrázáskor hallhatunk, hogy mindig legyen nálunk folyadék, és igyunk eleget. Pedig a kevés víz fogyasztásához hasonlóan a túlzott hidratálás, azaz a hyponatraemia is lehet veszélyes.

A dehidratáltság, azaz a szervezet kiszáradása folyadékhiány esetén lép fel, tünete a szomjúság, a fejfájás, a koncentrációzavar és a bőrszárazság. Akkor beszélhetünk róla, ha nem iszunk elegendő vizet, vagy ha több folyadékot veszít a szervezetünk, mint amennyit beviszünk. Leggyakoribb tünetei a koncentrációzavar, fáradtság és fejfájás, de meleg időben fizikai terhelés hatására a hőguta rizikója is megnőhet.

Kevésbé ismert, ugyanakkor legalább annyira kellemetlen mellékhatásokkal járhat ennek ellenkezője, a túlhidratáltság, azaz a hyponatraemia. Előfordulása sokkal ritkább, leginkább azokat érinti, akik hosszabb, akár ultratávokat tesznek meg futva, de a túrázóknak is érdemes figyelniük.
 

Hyponatraemia esetén a vér felhígul, a nátriumkiválasztás szabályozása károsodik.


Extrém esetben az ember kómába eshet vagy bele is halhat. Az enyhébb tünetek hasonlóan a dehidratációhoz: fáradtság, fejfájás, hányinger, ami az embereket arra készteti, hogy még többet igyanak, amivel csak rontanak a helyzetükön.

 

A túlhidratáltság megelőzése érdekében a legjobb, amit tehetünk, hogy jegyezzük, mennyi folyadékot fogyasztunk. Ökölszabályként jó lehet, ha 15-20 percenként néhány kortyot iszunk, de próbáljunk nem többet fogyasztani annál, amennyit izzadunk. Fontos az is, hogy figyeljünk a só mennyiségére, sima víz helyett igyunk sportitalt, hogy pótoljuk az elektrolitokat vagy a sima vízhez adjunk sótablettát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik