csupasport bannerhátsófüves banner

Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Vágólapra másolva!
2025.06.11. 11:08
null
Idén a Mozgás éjszakáját június 13-án, pénteken tartják, és Budapesten kívül 54 település csatlakozott a programhoz – derült ki az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján.

Ha a sport élményt nyújt, többen fogják a mozgás valamelyik formáját választani – mondta az Aktív Magyarországért felelős államtitkár a Mozgás éjszakája program keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Révész Máriusz
kiemelte: az államtitkárság évek óta azon dolgozik, hogyan tudják megszólítani azokat az embereket, akiknek nem fontos a mozgás, soha nem sportoltak vagy nem látják be, hogy a mozgásszegény életmód végső soron az egészségük kárára megy. Elhangzott: idén a Mozgás éjszakáját június 13-án, pénteken tartják, és Budapesten kívül 54 település csatlakozott a programhoz. A budapesti program este 20 órakor kezdődik a Hősök terén, és Budapesten hajnali 3, míg vidéken hajnali 2 órakor zár. Révész Máriusz hozzátette: az ingyenes programon szinte minden sportot és mozgásformát ki lehet próbálni az ötpróbától a zumbán át a görkorcsolyázásig. Az államtitkár abban bízik, hogy a tavalyi 15-20 ezer résztvevőnél idén többen, várakozása szerint országosan mintegy 100 ezren látogatnak ki a rendezvényekre, amelyeket összesen 230 millió forinttal támogat az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság.



Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó megalapítója elmondta, a Mozgás éjszakája az ötpróbázóknak négy sportágban – futás, túrázás, kerékpározás és görkorcsolyázás – pontgyűjtő esemény is. Beszámolt arról is, hogy az evezést idén a Duna helyett a Városligeti tavon tartják majd, de mivel ott nem elég hosszú a pálya, ezért abban most nem lehet gyarapítani az ötpróbapontokat.



Lacza Gyöngyvér, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy az immár 11. alkalommal megrendezett Mozgás éjszakája rendezvény különlegessége, hogy mindenkit befogad. A rendezvényre kijönnek azok, akik aktívan mozognak, sportolnak, de azok is, akik nem mozognak rendszeresen, kezdők valamilyen mozgásformában vagy csak szívesen belekóstolnának egyik vagy másik sportágba – mondta. Huszonöt sportággal készülnek – a tollaslabdától a sárkányhajózásig, a zumbától a falmászásig sokféle lehetőség lesz – emelte ki a tanszékvezető.


Péter Attila, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének elnöke elmondta, tagjaik abban segítenek, hogy a Mozgás éjszakájához hasonló programokat az ország minden pontján meg lehessen rendezni.



Ujvári Izabella válogatott footgolfjátékos arról beszélt, a Mozgás éjszakája jó alkalom arra, hogy a résztvevők sokféle mozgásformában kipróbálhassák magukat. Mint mondta: nem kell ahhoz versenysportolónak lenni, hogy a mozgás hozzátegyen az egészségünkhöz, a jó közérzethez. Gajdos Tamás televíziós műsorvezető, ötpróbanagykövet úgy fogalmazott: a Mozgás éjszakáján a mozgás ünnepére készülnek, és mindenkit arra biztatott, hogy tegye a mozgást, a sportot mindennapjai részévé.

Révész Máriusz a sajtótájékoztatón beszámolt a #kezddel kampány indulásáról is, amelynek célja megszólítani hasznos tippekkel, szakértői véleményekkel ellátni azokat, akik eddig sohasem mozogtak. Az online médiakampánnyal a különböző tömegsportrendezvényeken lehet majd találkozni.





Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Buli, homok, strandröplabda – jön a magyar bajnokság döntője!

Csupasport
2025.08.06. 15:36

Idén is Balatonbogláron rendezik meg a magyar strandlabdarúgó-bajnokságot

Csupasport
2025.07.29. 15:00

Sport- és egészséghétvégére várják a családokat a Puskás Arénánál

Csupasport
2025.06.26. 16:45

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

Csupasport
2025.06.17. 16:44

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

Egyéb egyéni
2025.06.14. 14:44

Elkezdődött a világbajnokság Székesfehérváron

Csupasport
2025.05.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik