csupasport bannerhátsófüves banner

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.06.16. 17:05
null
Vajda Zoltán idén már negyvenedik alkalommal teljesítette a Kinizsi Százast, ezúttal 15 óra 12 perc alatt ért be a célba szokásos tíz kilogrammos hátizsákjával.

Lesz ötvenedik Kinizsi Százas is?

Ez a következő célom, akkor még csak hetvenkét esztendős leszek, szóval bőven belefér – mondta Vajda Zoltán.

Ne szaladjunk még ennyire előre: milyen volt a legutóbbi, a negyvenedik?

Mennyire sikerült a terveknek megfelelően haladnia?

A rajt előtti napokban országszerte rengeteg eső esett, féltem, hogy nagyon csúszós lesz a talaj. Ahogy mindig, most is sokat gondolkodtam, hogy terepcipőt vagy aszfaltos sportcipőt húzzak. Végül utóbbi mellett döntöttem, s kiderült, jól választottam. Az első tíz kilométeren akadt egy-két nagyobb tócsa, de ezt követően jók voltak az útviszonyok. Habár olykor egy kicsit fáztam, az időjárásra nem panaszkodom, s mivel nem mentem annyira gyorsan, a lábaimat sem csináltam ki.
 

Alföldiként nem tudok szintes edzéseket végezni, a lejtők megfutása ezúttal is nagy kihívást jelentett a combjaimnak.


A negyven Kinizsi Százas közül melyek emelkednek ki a többi közül?

 

Fotó: EvaryRun

Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?

Júliusban az Asolo100 elnevezésű olasz versenyen futok, ennek az érdekessége, hogy az első ötven kilométeren felfelé megyünk, majd a következő ötvenen lefelé, így tudva le háromezer méter szintemelkedést. Ennek a testvérversenyén, az Etna Extreme – 100 km del Vulcanón már részt vettem, nagyon élveztem, így most a másikra is kíváncsi vagyok. Ez egy országúti verseny lesz, nagyon motivál, remélem, minden a tervek szerint alakul.

Legfrissebb hírek

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Itt a magyarázat, miért játszott lyukas cipőben a portugálok sztárja a vb-n

Foci vb 2026
2026.07.07. 11:30

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
2026.05.22. 19:31