csupasport bannerhátsófüves banner

Kitartó volt, országos bajnoki bronzérmet szerzett

2026.04.11. 18:58
null
Arnót Anita 04:17:27-es idővel harmadik lett a tapolcai ötven kilométeres országos bajnokságon.

– Elégedett a tapolcai eredménnyel? 
– Csupán annyit terveztem, hogy minél fókuszáltabban fussam végig a távot, így az elmúlt hónapokban ennek megfelelően lettek felépítve az edzéseim – mondta Arnót Anita. – Bevallom, a formám alapján reálisnak éreztem a dobogós helyezést, de az ultrafutásban soha nem lehet biztosra menni, így csak a saját tempómra koncentráltam. A téli felkészülésem nem ment zökkenőmentesen, de mindent megtettem, hogy fejlesszem magam és lefussam az előírt kilométerszámot. 

– Hogyan alakult a verseny? 
– Azzal kezdeném, hogy remekül megszervezték. Korábban még nem versenyeztem Tapolcán, szép a város, nagyszerű sportolók jöttek össze, jó volt sok ismerőssel ismét találkozni. kellemes napot töltöttem el ott. Szerencsére nagyszerű időjárási körülmények között rajtoltunk, bár hezitáltam, hogy hosszú vagy rövid ujjút vegyek fel. Az első kilométereken már éreztem, hogy jól mozgok, szépen haladtam előre és a koncentrációm is megfelelőnek bizonyult. Erős volt a mezőny, s úgy éreztem, hogy már az elején beállt a végső sorrend. 

Kemény, de értékes futáson vagyok túl, nagyszerű tapasztalatszerzés volt. Amit jól csináltam, azt megtartom, amin pedig javítani kell, azon változtatok. 

 

 

– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget ezalatt az ötven kilométer alatt?
– Nem volt semmiféle nehézség, végig kitartóan haladtam a célom felé, fizikailag és mentálisan is rendben voltam.

– Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre? 
– A tapolcai ötven kilométeres országos bajnokság után pihenés következett, egy kicsit élvezni akartam a bronzérmet, majd szépen lassan elkezdem ismét felépíteni magam a rövid és hosszú távokra. A Magyar Honvédség Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár katonájaként részt veszek majd az április végi MH mezei futóbajnokság hat kilométeres versenyszámában, ezért az edzéseimen az intervall jellegű futások állnak most középpontban. Emellett a májusi balatonfüredi Balatoni Ultrafutó Fesztiválon a hatórás Európa-kupára neveztem, amely nagy kihívás lesz, de igyekszem a legjobb formámat nyújtani a versenyen. Hatalmas lehetőség ez nekem, hiszen gyerekként ilyenekről álmodoztam. Azt még mindenképpen el szeretném mondani, hogy hálás vagyok a páromnak, nélküle nem tudnék ilyen sikereket elérni, ő mindig mellettem áll.

 

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
4 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
Tegnap, 11:44

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
Tegnap, 11:36

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49