Bejött a lassúbb taktika – aranyérem lett a jutalma

– Magabiztosan versenyzett, így nem meglepő, hogy megnyerte az esztergomi backyardot. Ez volt a célja?
– Jó eredményben reménykedtem, elégedett vagyok a teljesítményemmel – mondta a Csupasportnak Keller Sándor. – Az utóbbi időben sérüléssel küszködtem, ám a felépülést követően olyan edzésmunkát tudtam végezni, ami bizakodásra adott okot. Az esztergomi backyardra céltudatosan készültem, emeltem a tempót és a távot az edzéseken, étrendet változtattam, kiemelten foglalkoztam a súlyommal, keresztedzéseket végeztem, illetve masszázsra jártam. Mindent megtettem annak érdekében, hogy kiváló eredményt érjek el Esztergomban, ami sikerült is. Százszázalékosnak éreztem magam, számítottam rá, hogy háromszáz kilométer környékén végzek, de még ment volna több is.

– Egy backyardon mindig sarkalatos pont a pálya: ezúttal milyen volt?
– Végig remek hangulat uralkodott, szép helyen futottunk. A pálya közepesen nehéznek bizonyult, de a terep változatossága nem könnyítette meg a dolgunkat… Volt füves, térköves rész, hidak alatt és hidakon is kellett futni, a dimbes-dombos terepről nem is beszélve. Technikás volt, figyelni kellett. Egyébként ez az első körökben jópofának tűnik, de, mondjuk, a negyvenedikben már eléggé kellemetlen, főleg éjszaka, amikor alig lehet látni. Ezen a pályán nem is voltak gyorsak az éjszakai körök. 

– És hogyan ment a verseny?
– Az első nap és éjszaka egyedül voltam, ekkor a főzést és a sátorállítást magamnak oldottam meg. A segítőm a második nap érkezett meg, és a verseny végéig velem maradt – innentől könnyebb lett a dolgom. Mivel a versenyig tartósan még nem volt jó idő, a meleg kissé szokatlan volt, mindannyiunkra zavaróan hatott. Az elején lementek a betétszámok, majd szépen lassan egyre kevesebben voltunk a pályán, és szinte mindenki más-más taktikát választott. Amikor kevesen maradtunk, valóságos taktikai csata zajlott a pályán, fontos szerepe volt a pihenőidő mértékének. Ahogyan mondtam, a második éjszaka már volt segítőm, s habár akadtak gyengébb köreim, igyekeztem összeszedni magam. Egy kicsit pihentem és próbáltam még jobban összerakni a frissítésem. Végül negyvenöt óráig mentünk, de azt érzem, lett volna még bennem, csak ugye a backyard szabályai szerint nem mehettem tovább, mert az utolsó ellenfelem abbahagyta. Visszatérve a taktikai csatára, érdekes volt, mert az ellenfelem gyors köröket ment, mondván, így több ideje jut a pihenésre, én viszont a stabilitásra törekedtem, s megpróbáltam ugyanúgy menni, mint az elején. Negyvennyolc–ötvenkét perces köröket teljesítettem, amihez kellett önbizalom, önfegyelem, tapasztalat és jó edzettség. Ebben a tíz percben kellett megoldanom az öltözködést, az étkezést, a frissítést és a pihenést. A mikroalvások igencsak lecsökkentek vagy elmaradtak, ez két éjszakán át még működik, de egy hosszabb versenyen, mondjuk, a harmadik éjszakán már nem biztos, hogy menne. Az ellenfelem gyorsabb, én lassabb taktikát választottam – ezúttal az enyém jött be. 

– Mi okozta a legnagyobb problémát?
– Az éjszakai hideg, a pálya változatossága és az ellenfelek felkészültsége. Bár tudtam, hogy lesznek kiemelkedő versenyzők, de még a vártnál is jobb futókkal küzdöttem.

– Hogyan alakulnak a következő hónapok versenyzés szempontjából?
– Sajnos kevés a backyardverseny itthon, így mindegyiknek kifejezetten fontos szerepe van. Ez is fontos volt a világbajnokság miatt, örülök, hogy jól teljesítettem. Szóval, ami a továbbiakat illeti, Szerbiába meghívtak egy versenyre, illetve a BAC is remek viadalokat szervez, de óvatosan kell terhelni, ugyanis a kevesebb néha több. Jól kell kiválasztani a különböző megméretéseket, a lényeg, hogy ne ütközzön a backyarddal és illeszkedjen a felkészülésbe. Nem kétszáz kilométeres versenyeket nézek, inkább ötven kilométereseket vagy hatórásakat. Meglátom, mit hoz a jövő, kellenek a versenyek.