Borza Helga számára az olaszországi bronzérem felér egy arannyal

A közelmúltbéli születésnapján szép ajándékkal lepte meg magát: harmadik lett az olaszországi Ortéban rendezett Spartanon elitben Beast távon, azaz huszonegy kilométeren.  

Hónapok óta vártam már ezt az eseményt, és azt, hogy Róma mellett versenyezhessek, nagyon izgatott voltam – mondta a Csupasportnak Borza Helga. – Szerettem volna jól teljesíteni, de előzetesen nem tudtam, mire is számíthatok, bár a dobogóra azért így is vágytam. Sajnos, az elején leestem a twisterről, s ezzel egészen a hatodik helyig „zuhantam". Ellenben a futással feljöttem a harmadik pozícióba, pedig volt veszélyes rész is, amikor a patakban futottunk, megcsúsztam egy kövön, s nagyot estem. Beütöttem a térdem, majd nem sokkal később a sípcsontomat is, és a végén a bal lábamat alig tudtam behajlítani. Innentől eléggé küzdelmessé vált a verseny… Hatalmas kihívás volt megtartani a harmadik helyet, közelített is a mögöttem lévő, de három kilométerrel a vége előtt már nem szerettem volna elengedni a versenyt. Következett egy emelkedő, majd a fesztiválterület, ott a a dárdát bedobtam a táblába, de sajnos kiesett, így jöhetett a harminc burpee a cél előtt. Szerencsére a negyedik helyezett is hibázott, és végül harmadik lettem. Nagyon nehéz versenyen vagyok túl, hatalmasat küzdöttem, konkréten a hatodik kilométertől, ugyanakkor az esés pillanatától kezdve nagyon fájt a futás.

Kalandos, küzdős versenyen van túl, esésekkel tarkítva, és így különösképpen dicséretes a teljesítés. Maradt valami hiányérzete?

Előzetesen elfogadtam volna ezt az eredményt, sőt az esések miatt is bőven elfogadható helyezés ez. Az akadályok terén nem vagyok maradéktalanul elégedett, és a futásban is maradt még, de nagyon örülök a harmadik helynek. 

Rengeteg szép sikert érte már el a Spartanban: a mostani harmadik helyet hová helyezi a sorban?

Az biztos, hogy ez volt az egyik leginkább szenvedős versenyem. Szintben és távban is volt már nehezebb megmérettetésem, de ezért az éremért most hatalmasat kellett küzdenem. Többször volt már olyan első helyem, amelynek elérése közel sem fájt annyira, mint ez a küzdelem, úgyhogy a szememben hatalmas értéke van a bronzéremnek, sőt, nekem felér egy arannyal.

Egy hét múlva már Verőcén versenyzett, és superben, azaz tíz kilométeren hetedik, beasten első lett.

Aggódtam, hogy miképp tudok futni egy héttel az Olaszországban összeszedett sérülések után, de szerencsére mindkét napon jól vittek a lábaim.  A super nehéz terepen volt, szintesnek és nehéznek bizonyult a pálya – emberpróbálónak éltem meg. A dárdadobáson kívül minden sikerült, de azt éreztem, hogy mehetne gyorsabban is… Várható volt, hogy pár nappal az olaszországi verseny után nem leszek topformában, de a másfél órás idő nem annyira rossz, főleg, ha azt nézem, hogy perceken múlt a dobogó. Reméltem, hogy másnapra össze tudom szedni magam a beastre, jó érzésekkel mentem a rajtba, szerencsére végig nagyszerűen éreztem magam, nem volt hullámvölgyem. Okosan, de gyorsan kellett haladni a pályán, és talán mondanom sem kell már, hogy „csak" a dárdás résznél hibáztam, s meglett az aranyérem. Bevallom, előzetesen reménykedtem abban, hogy a beasten összejön a dobogós hely, még akkor is, ha nagyon erős volt a mezőny. Végig küzdenem kellett, nem lazsálhattam egy pillanatig sem. Mivel másnap volt a harmincadik születésnapom, így nagyszerűen, győzelemmel zártam a húszas éveimet. Ez különösen jólesett. 

A verőcei megmérettetés után részt vett egy szlovákiai Spartanon, majd az Ultra-Trai Hungary-n is: mi következik még?!

Júliusban jön az idei főversenyem, a morzine-i Spartan ultravilágbajnokság. Nagyon várom már, mindent megteszek, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.