Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

– Magabiztosan győzött a közelmúltban a Vértes Terep Maratonon a hölgyek között: az aranyérem volt a célja előzetesen?
– Az elmúlt esztendőkben kissé háttérbe szorult a versenyzés, szóval egyáltalán nem ezt tűztem ki magam elé – mondta a Csupasportnak Bürge Mariann. – Amolyan edzőversenynek fogtam fel, kíváncsi voltam, hol is tartok jelenleg. Az év elejétől új edzővel készülök, immár Magyar Tamás iránymutatása alapján dolgozom, és végzem az pulzus alapú edzéseket. Az volt a célom, hogy a Vértes Terep Maratonon tartani tudjam az előírt tempót. Hogy miért versenyeztem kevesebbet? Sok minden miatt, közben kutyám lett, akivel sokat kell foglalkoznom. Kutyás futások voltak, a mozgás természetesen nem maradt el, csak más irányba terelődött.

– Milyennek értékeli a versenyét?
– Négy esztendővel korábban már részt vettem ezen a versenyen, így ismertem a pályát, tudtam, hogy nem egyszerű, de jól futható. Vannak benne sunyi emelkedők. Kiegyensúlyozottan haladtam előre, a frissítést és a pulzust betartottam, a hajrában pedig mindent beleadtam. Nem volt holtpontom, egy esetben húsz méterrel eltévesztettem a pályát, de gyorsan visszatértem a helyes útra.
A maratoni és az ultramaratoni táv egyszerre indult, huszonhárom kilométernél ágazott szét, addig akadtak komoly meccselések.
Aztán huszonhárom kilométert követően egyedüli nőként haladtam elöl a fiúkkal, nem tudtam, hogy a második lány mennyire van mögöttem. A végén kiderült, hogy fél órával előztem meg a másodikat, magabiztosan győztem. Egyébként remekül alakult az időjárás, a frissítőpontok is minden igényt kielégítettek, én nem is tudtam róla, nem vettem észre, de pizzával is várták a futókat. Mindenkinek ajánlom ezt a pályát és a versenyt.

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
– Az, hogy sokat igyak. A meleg miatt fokozottan kellett figyelnem, talán több folyadékot kellett volna vinnem magammal, de ezt is megoldottam, a pontokon újratöltöttem a kulacsomat. Jól éreztem magam, ami nagy szó, mert tavaly küszködve teljesítettem az Ultra-Trail Hungary száztizenegy kilométeres távját. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy jó érzésekkel, vagy szenvedve érsz be a célba. Külön örülök, hogy most előbbi valósult meg.
– Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?
– Legközelebb az Ultra-Trail Hungary száztizenegy kilométeres távján leszek ott, a célom pedig az, hogy javítsak a tavalyi időeredményemen.










