csupasport bannerhátsófüves banner

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.06.12. 14:58
null
Turós Izabella 129.422 kilométert megtéve győzött a hölgyek között a 12 órás országos bajnokságon.

Második ob-címét szerezte, a márciusi száz kilométeres után a tizenkét órásat is megnyerte.

Való igaz, ráadásul viszonylag rövid idő alatt sikerült a két országos bajnoki címet megszereznem – mondta a Csupasportnak Turós Izabella. – A kőkemény edzésmunkának köszönhetően nagyszerű formában éreztem magam a balatonfüredi tizenkét órás előtt, így számítottam a kimagasló eredményre. A Spartathlon lesz az idei főversenyem, szóval minden egyes megméretés ennek a felkészülését szolgálja, de ezeket is maximálisan komolyan veszem. Szóval szerettem volna egy jót futni, de a meleg most nem segített. Híresen jó a gyomrom, de most valamiért nem bírta.

Nocsak, mi történt?

Ott kezdeném, hogy felkészültem a nagy melegre, téli ruhában edzettem és sokat görgőztem. Az első hat óra szuperül ment, nem viselt meg az időjárás, hetven kilométert tettem meg, ami nagyon jónak számít. Viszont ezt követően valami történt, hét-nyolc óránál éreztem, hogy nem hasznosul a szénhidrát, nem tudja feldolgozni a szervezetem. Korábban még sohasem jártam így, a gyomrom mindig kiválóan működött, még a huszonnégy órások során is. Próbáltam visszavenni az intenzitásból, így egy-két falat banánnal és egy kis vízzel csináltam végig a maradék néhány órát. Kellemetlen volt, de mosdóba is sokkal többet kellett mennem, rengeteg időt veszítettem ezzel, e nélkül bőven meglett volna a százharminc kilométer. Végül még így is egyéni csúcsot futottam, és megdöntöttem a saját korosztályos rekordomat, szóvalösszességében elégedett vagyok az ob-címmel. 

 

Előzetesen tűzött ki konkrét célt?

Helyezést sohasem szoktam, ez olyan tényező, ami egyáltalán nem csak rajtunk múlik. Sőt, sok esetben szerencse kérdése. Ha tűzök ki célt, akkor az vagy időeredmény vagy konkrét táv. Most szerettem volna százharminc kilométer fölé jutni, és jobbat akartam menni, mint tavaly. Nos, javítottam az egy esztendővel ezelőtti eredményemen, de sajnos nem jutottam százharminc kilométer fölé. Azonban nem bánkódom ezért, a kedvemet nem is szegte az utolsó négy-öt óra, ekkor is stabilan haladtam előre, csak nem abban a tempóban, amelyben szerettem volna.

Nagyszabású futófesztivál keretein belül rendezték Balatonfüreden a tizenkét órás országos bajnokságot: milyen volt a hangulat?

Elképesztően jó. Nagyon tetszett a pálya, sok kanyar tarkította, de nem élesek. A hosszúsága is ideálisnak bizonyult, könnyű dolgunk volt a frissítés megtervezésénél. Ráadásul a mosdót is remek helyre tettét, volt zuhany is, szóval abszolút kiválóan szervezték és rendezték meg. A szurkolók elképesztően jó hangulatot teremtettek, az önkéntesek és a szervezők előtt le a kalappal. Szóval, mindenünk megvolt, nagyszerűen éreztem magam. Ez volt az egyik legjobb rendezésű versenyem.

 

Amennyiben jól tudom, a gyomorprobléma mellett egyéb dolog is hátráltatta…

A verseny előtt begyulladt a bölcsességfogam… Muszáj volt bevennem fájdalomcsillapítót, lehet ez is közrejátszott a gyomorproblémában. De ez nem igazán zavart, kezeli a fogorvosom.

A szeptember végi Spartathlonig lesz még versenye?

Nem igazán tervezek, de a Suhnaj!6-on gondolkozom, bár lehet, hogy egy kicsit közel van a görög megmérettetéshez. Szóval, habár még csak most kezdődött a nyár, de gyorsan itt lesz a Spartathlon, így lassan-lassan a célegyenesbe ér a felkészülésem. 

 

 

Legfrissebb hírek

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
2026.06.09. 15:11

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Több mint tízezer női futóval indult el a sportos nyár a Városligetben

Atlétika
2026.06.07. 16:34

Konkrét tervvel érkezett – érett már a győzelme az UTH-n

Csupasport
2026.06.07. 07:57

Győzelemmel ünnepelte első maratoniját az UTH-n

Csupasport
2026.06.06. 15:58

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról

Csupasport
2026.06.05. 14:58

Ismét a Városligetben lesz vasárnap a női futógála

Egyéb egyéni
2026.06.05. 11:06
Ezek is érdekelhetik