csupasport bannerhátsófüves banner

Konkrét tervvel érkezett – érett már a győzelme az UTH-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.06.07. 07:57
null
Fotó: UTH
Murányi Gábor 8:23:03-as idővel győzött az Ultra-Trail Hungary 84 kilométeres távján.

– Rutinos UTH-résztvevőnek számít, s végre megszerezte a várva várt győzelmet. 
– Ötödször vettem részt az Ultra-Trail Hungaryn, és most győztem először – mondta a Csupasportnak Murányi Gábor. – Az elmúlt két esztendőben már közel voltam a sikerhez, egyaránt második lettem, most végre meg tudtam tenni az utolsó lépést is. Érett már ez a győzelem. Igaz, tavaly jobb időt értem el, míg most a helyezés lett jobb. A mostani verseny nehezebb volt, mint az egy esztendővel ezelőtti. Természetesen nagyon boldog vagyok.

Fotó: UTH

– Miért lett jobb a tavalyi ideje, mint a mostani?
– Tavaly kötetlenül futottam, abszolút nem volt időtervem, míg most konkrét elhatározással indultam: pályacsúcsot szerettem volna dönteni. Ezáltal jóval kötöttebb volt a megméretés, precízen építettem fel a futásomat, konkrét időtervvel. Habár sokáig tudtam tartani a kiszámolt ütemtervet, a hajnali órákban már látszódott, hogy valami elcsúszott, magasabb volt a pulzus és alacsonyabb a tempó. 

Hatvan kilométer környékén jöttem rá, hogy nincs realitása a pályacsúcsnak, így onnantól kezdve csak az első hely megtartása maradt a cél.

– Milyennek értékelné a versenyét?
– Sokan tudják rólam, hogy az esetek többségében óvatosan kezdek, most pedig volt egy olyan furcsa érzésem az elejétől, hogy figyelnek rám. Általában gyorsan ellép egy boly, de most mintha azt várta volna mindenki, hogy valaki kezdje meg a sort. Szóval lassan kezdett mindenki, tíz kilométernél még a tizedik helyen csekkoltam be, majd a következő pontra már elsőként értem. Csombók Csabával fél órát együtt futottunk, beszélgettünk, majd váltottam, és elléptem tőle. Onnantól fokozatosan növeltem az előnyömet, magabiztosan győztem.

Fotó: UTH

– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget? 
– Habár a nagy melegből én nem kaptam olyan sokat, mint a többiek, de kissé nehezítő tényező volt – főleg reggel. Illetve a hajrában nem esett jól felmenni két emelkedőre, ott már nagyon vártam a végét. Tudtam, hogy a pályacsúcs nem jön össze, de azzal is tisztában voltam, hogy meglesz a győzelem, szóval egy kicsit kerestem a motivációt a hajrában. Aztán amikor kiértem a skanzenhez, kaptam egy kerékpáros kísérőt, megjött megint a kedvem, visszazökkentem a futásba és gyorsabb is lett a vége.

– Hogyan néz ki a versenynaptára a következőkben?  
– Az biztos, hogy az Ultra-Trail Hungary Szentlászló Trailjét jó néhány évig nem futom, bőven elég volt négy ebből a távból. Azt még nem döntöttem el, hogy jövőre a hosszabb vagy rövidebb távra nevezek. Ami pedig a közeljövőt illeti, több kisebb verseny is van a naptáramban, de a Vadlán Terep Ultra mind közül kiemelkedik. 

 

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
12 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
2026.09.24. 11:36

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49