Dan Wheldon a bajnok

2005.09.26. 18:00
Címkék
A brit Dan Wheldon nyerte meg ebben az esztendőben a tenegentúli Indy Racing League autós gyorsasági versenysorozatot, és ő lett az első olyan pilóta, aki ugyanabban az évben megnyerte a híres indianapolisi 500 mérföldes versenyt és a bajnoki címet is. A 27 éves Wheldon egy futammal a szezon vége előtt, vasárnap biztosította be végső győzelmét.
Ha nincs pezsgő, a víz is megteszi, egyenesen Wheldon nyakába és a pilótafülkébe
Ha nincs pezsgő, a víz is megteszi, egyenesen Wheldon nyakába és a pilótafülkébe
Ha nincs pezsgő, a víz is megteszi, egyenesen Wheldon nyakába és a pilótafülkébe
Ha nincs pezsgő, a víz is megteszi, egyenesen Wheldon nyakába és a pilótafülkébe

Tegnap rendezték meg a Finger-tavak környékén, Watkins Glenben az idény utolsó előtti versenyét az IRL-ben, és bár a célvonalon elsőként Scott Dixon haladt át, az ötödik helyen záró Dan Wheldon volt a legboldogabb, amikor meglátta a kockás zászlót.

A brit sofőr az idén eddig már hat viadalt nyert meg, és most is jobb helyen szeretett volna célba érni.

Nem az a fajta fickó vagyok, aki kimegy a versenypályára, és lazán veszi az egészet - nyilatkozta az új bajnok. - A győzelemért szálltam harcba. A legjobb az egészben persze az, hogy most már legalább tudok majd aludni. Nagy kő esett le a szívemről most."

Az igazat megvallva eksztatikus hangulatban vagyok - folytatta Wheldon. - Úgy indultam neki ennek az évben, hogy az Indy 500-ast mindenképpen szerettem volna megnyerni, és miután elértem az álmomat, lassan arra kezdtem figyelni, hogy a bajnoki címet is megszerezzem."

Hihetetlen, hogy ugyanabban az évben mind a kettő sikerült. Arra gondoltam, hogy valamikor a pályafutásom során összejöhet ez a bravúr, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan."
Indy Racing League, Watkins Glen International, a szezon 16. futama (60 kör)
1. Scott Dixon Target Chip Ganassi Racing 133,497 mérföld/óra
2. Tony Kanaan Team 7-Eleven 133,381
3. Dario Franchitti ArcaEx 132,995
4. Giorgio Pantano Target Chip Ganassi Racing 133,774
5. Dan Wheldon Klein Tools/Jim Beam 130,493
6. Kosuke Matsuura Panasonic ARTA 129,399
7. Sam Hornish Jr. Marlboro Team Penske 129,961
8. Bryan Herta XM Satellite Radio 129,519
9. Scott Sharp Delphi 127,827
10. Patrick Carpentier Red Bull Cheever Racing 133,629
A bajnokság állása:
1. Dan Wheldon** 600 pont
2. Tony Kanaan 508
3. Sam Hornish Jr. 482
4. Dario Franchitti 448
5. Helio Castroneves 418
6. Scott Sharp 412
7. Vitor Meira 387
8. Bryan Herta 378
9. Patrick Carpentier 361
9. Tomas Scheckter 361
** már bajnok
Legfrissebb hírek

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
32 perce

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
40 perce

Heti program: ismét pályán a magyar válogatott; kezdődik a 2026-os labdarúgó-vb

Magyar válogatott
44 perce

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
1 órája

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
1 órája

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
2 órája

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik