Dakar-rali: magyarországi rajt és pótversenyek 2009-ben?

Vágólapra másolva!
2008.01.05. 23:22
Címkék
Elképzelhető, hogy a jövő évi Dakar-rali rajtját Magyarországon rendezik meg, idén pedig két pótversenyt tartanak - erről Szalay Balázs beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. A Dakar 2008-at, amelynek szombaton lett volna a startja Lisszabonban, biztonsági okokból törölték a rendezők.
"Borzasztóan sajnálom és csalódott vagyok, hogy elmaradt a verseny, de a viadal szervezői a francia kormány közleménye alapján nem vállalhatták magukra felelősséget a biztonsági kockázat miatt" - mondta Szalay, aki tizedszer indult volna a sivatagi száguldáson. A magyar kormány tavaly márciusban garanciát vállalt a 2010-es budapesti rajt megrendezésre, a 2,2 millió eurós (550 millió forint) licencdíjra. Az ASO menedzsmentje akkor tekintette meg a tervezett helyszíneket. A tervek szerint a világ legnehezebb terepraliversenyén 2010-ben Budapesten lenne az autók bemutatása, a prológra pedig Veszprém megyében kerülne sor.Szalay, aki egyben a rendező Amaury Sport Organisation (ASO) kelet-európai képviselője, szombaton jelezte, elképzelhető, hogy már jövőre magyar helyszínről rajtol a viadal, amennyiben a portugálok lemondanának a rendezésről. Arról is beszélt, hogy az idén elmaradt Dakar-ralit pótolandó, az ASO két viadalt szeretne ebben az évben megszervezni, az egyik magyarországi központtal Kelet-Európában bonyolódna le, míg a másikat a sivatagban szerveznék.A magyar pilóta kérdésre válaszolva elmondta, hogy a veszélyes mauritániai szakaszok helyett számolnak más afrikai útvonallal is, Egyiptomot, Líbiát és Tunéziát említette. "Nagyon készültünk erre a versenyre, szinte ünnepek sem voltak a számunkra. Most jó eredményre számítottunk, hiszen remek volt a technikánk és egy gyári támogatású Opel Antarával készültünk a viadalra" - tette hozzá. A szervezők pénteken törölték a Dakar-ralit. A viadal 1979 óta íródó történetében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. Az autósok között három duó képviselte volna a piros-fehér-zöld színeket, a motorosoknál ketten akarták átszelni a sivatagot, a kamionosok mezőnyében pedig négy magyar trió szeretett volna eljutni Dakarba. MTI
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik